Zimándi P. István (szerk.): Naplójegyzetek Kodolányi Jánosról. 1952. szeptember-1969. december Kodolányi János és Zimándi Pius István levelezése (Budapest, 2017)
II. rész: 1966. január-1969. december
Mihályné emlékiratairól. Utóbbit nagyon dicsérte: bátor és őszinte könyv. - Kérdeztem, megjött-e már az orvosság. Még nem, de ezt Németországból kell kérniök, Passauból, azért később fog megérkezni. - Nem volt éppen jókedvű. Igaz, hogy én sem. Alisz húgom hívta föl tegnap a figyelmemet a Népszabadság tegnapi (márc. 3.) számában az Attila c. gúnyos, rövid cikkre, amelyben a szerző arról ír, hogy Attilát mindenki Attilának hívta, és mindenki adott neki 30 pengőt, tehát volt neki 120 millió pengője. Aláírás: A. B. (Abody Béla volna? Pedig ez rendes ember.) Utána elolvastam Kodolányinak Búcsú József Attilától c. fejezetét a könyvéből, és valóban, nincs kizárva a lehetősége, hogy azt gúnyolja. Szegény János bácsi könyvének egyáltalán nincs sajtóvisszhangja, ami van, az is inkább kedvezőtlen. (Ugyancsak a tegnapi lapban olvastam, hogy Németh László megkapta a Szovjetunióból a „Megbecsülés jele" c. kitüntetést orosz fordításaiért. Ha Kodolányi kapna ilyent, rossz néven vennék tőle.) - Mondtam János bácsinak még azt is, hogy könyve olvasásában a finneknél tartok. Azt felelte, mindig fájni fog neki, hogy annyit ki kellett hagyni a könyvéből. Az egészre értette-e, vagy csak a finn részre? Mikor ma reggel kimentem, mindent hó lepett el. A tereken megmaradt. 1968. március 9. szombat. Levél jött Nellitől, Rónay Gyurka feleségétől. Elolvasta Kodolányi Visszapillantó tükörét, és elég elfogultan ír róla. „Elolvastam ezt a kötetét is - megvallom, változó érzelmekkel. Sok mindent látok más színben, sajnos, őt nem. Azzal, hogy magát tisztára mosdassa, másokat csúful leránt.” - Hát ez nem egészen így van. Tegnap megkérdeztem Gellértet, aki feljött Simay Kálmán temetésére, neki hogy tetszik a könyv. „Nagyon, de látszik rajta, hogy sok mindent ki kellett hagynia.” Ma a könyvkereskedésben jártam, itt az Újlipótvárosban, a Csanády utcában. Megkérdeztem a boltvezetőt, hogyan fogy Kodolányi Visszapillantó tükör]e. Válasz: „Csalódtam. Nem úgy, ahogy vártam. Kiugrik a többi közül, de nem fogy úgy.” Aztán bizalmasabbra fordította a szót, és azt mondta, vele is ugyanaz van, ami Németh Lászlóval. Mindketten nagy írók, de amióta a publikum úgy tudja, hogy a rendszer mellé álltak, azóta nem kellenek a könyveik a közönségnek. Nem fogynak úgy. Hiába, nehéz ma magyar írónak lenni. Ma írt P. Imre Bécsből, hogy reméli, már meg is érkezett az orvosság. Erre felhívtam János bácsit, ő azt mondta, csak megelőztem, mert ő az este akart felhívni ugyanezzel a hírrel. De ki kell még váltani őket. És kérte, hogy újabb receptet küldhessen továbbítás céljából, a tavaszi nehézségek leküzdésére. Szokása szerint érdeklődött Gellért iránt és az én egészségi állapotom iránt. Felsoroltatta, mit szedek. Válasz: „Te ugyanazokat szeded, amiket én az én nyavalyáim nélkül.” Nem sokat beszéltem vele, mert sietnem kellett be ebédelni. A ma a könyvkereskedésben kapott 1968. évi könyvkiadói tájékoztató szerint az idén az Új ég, új föld utánnyomása jön ki. 269