Zimándi P. István (szerk.): Naplójegyzetek Kodolányi Jánosról. 1952. szeptember-1969. december Kodolányi János és Zimándi Pius István levelezése (Budapest, 2017)
II. rész: 1966. január-1969. december
don volt. Azóta állítólag új felesége van, egy fiatal magyar, és így nem valószínű, hogy átadta neki Kodolányi üzenetét. Én biztattam János bácsit, hívja föl még egyszer. Gátlása volt a példányszám miatt, mert Faragó többek között azt is felhányta, hogy Kodolányit húszezer példányban adták ki, Lengyelt („Tükör”) meg csak négyezerben. „Nem szólhatok bele a példányszámba. Ez a kiadó dolga." Azzal váltunk el, hogy majd gondolkozik rajta, esetleg mégis fölhívja Lengyel Józsefet. Majd elfelejtettem: megkérdeztem, hogy az 1938. szept.-i dátumú József Attila-fejezetet már akkor is így írta-e meg, ahogyan a könyvben van. Azt felelte, igen, csak egy-két stiláris változás van benne. „Hát - mondom én - akkor különösen se szólhat senki, mert aki akkor így merészelt írni József Attiláról, azt csak tisztelni lehet.” 1968. március 22. péntek. Gellért reggel 1/2 9-kor telefonált, és később is, amikor nem talált kapcsolatot Kodolányiékkal, majd este 3/4 10 tájon megérkezett személyesen. Itt alszik. Keresztelni és esketni jött fel. 1968. március 23. szombat. Reggel felhívott János bácsi. Azt hiszem, valójában Gellérttel akart beszélni. Kezdte mondani, milyen szerencsétlenül jártak tegnap: valahányszor Gellért felhívta őket (5-6-szor), a telefon az első hallózás után süket lett. Ők meg nem hallották a lakáscsengőt, amikor megérkezett hozzájuk. Takarítónő volt náluk. Végül is a házmester engedte be. Aztán kezdett érdeklődni János bácsi, hogy az áttérési irat három példányban készült-e el, vagy csak kettőben, mert a felesége kettőre emlékszik. Mondom én: „Kettőben, de átadom a kagylót Gellértnek, itt van mellettem, ő a legilletékesebb.” - „Az jó lesz.” - Aztán vele beszélte meg: még egy példányt akar. És Gellért megkérdezte, hogy ha akarja, rávezeti még a papírra az utolsó kívánságokat is (hogy ti. János bácsit Gellért temesse, Tildit pedig szintén katolikus módon melléje), továbbá hogy az illetékes anyakönyvekbe beíratta Gellért magát az áttérést és a házasság katolikus módon való megáldását. Gellért mindebből az egyházjogi gyakorlat helyességét vonta le. Én megkockáztattam: hátha félnek, hogy illetéktelen kezekbe kerül az irat, és akkor esetleg a könyvei kiadásában nehézségei lesznek. Egyébként Gellért tegnap volt nála, és János bácsi említette, hogy szeretne elbeszélgetni Gellérttel meg velem az újabb helyzetről. Ugyanis - amint mesélt Gellértnek - a Kortárs legújabb száma késve jelent meg (én nem figyeltem), oka: Lukács Györgynek volt benne egy szenzációs, forradalmi cikke, és azt az utolsó percben ki kellett dobni. Én nem tulajdonítok olyan nagy jelentőséget a dolognak, mert Lukács Györgyöt itthon már régóta támadják. János bácsi elmesélte Gellértnek a Visszapillantó tükörről megjelent kedvezőtlen kritikákat, és megkérdezte tőle őszinte véleményét. Gellért mondta, hogy tetszik, de érezni rajta, hogy sok minden kimaradt. János bácsi megerősítette, hogy 271