Kaposy Miklós (szerk.): Humorlexikon (Budapest, 2001)
A humor szótára
ballada íye maradt: a börtönnek volt a rabja.” „A technikától is elidegenedett: nem volt ínyére a műfogsor.” Asszociatív közhely, szóláskarikatúra, váratlan fordulattal: „Lerakta a szocializmus alapjait! A válláról.” (Sándor György). Összetett komikus asszociáció: „Hunyadi János 1. kun apa és magyar anya román gyermeke a 15. században. Belgrádban [szül. Nándorfehérvár] 1456- ban fölfedezte a déli harangszót, majd belehalt; 2. a gyászolók bánatából lett a Hunyadi keserűvíz.” [Czakó Gábor], ballada, jellemzője a tömörség, minden fölösleges elem elhagyása. Előadásmódja homályos, szaggatott, sodró. Az előzményeket párbeszédekből tudhatjuk meg, esetleg a szereplő monológjából. Olyan epikus mű, amelyet drámai és lírai motívumok gazdagítanak. Előadásának gyakori módszere a verssor- és a versszakismétlés. Megkülönböztetjük a nép- és a műballadát. Ellentétben a közhiedelemmel, a ballada nem föltétlenül „tragédia dalban elbeszélve”, sőt F. J. Child angol népballada összkiadása arról árulkodik, hogy a víg, ill. tréfás balladák többségben vannak a tragikus balladákkal szemben. Vargyas Lajos néprajztudós szerint is víg ballada minden nép költészetében bőséggel van jelen. Pályatársa, Kriza Ildikó úgy véli, hogy a ballada fölépítése egy bizonyos szintig magában hordja a tragikus és a komikus végkifejlet lehetőségét. Csak a „csúcspontban”, a konfliktusban válik el a tragikus vagy komikus megoldás lehetősége. A tragikus balladatémának lehetséges - párhuzamos - tréfás változata is, ez azonban ritka a magyar népballada-költészetben. A tréfás balladának jellem- és helyzetkomikumra épülő változata különböztethető meg. Az emberi jellem hibái, a kötekedő, akaratgyenge, mulatni vágyó, lusta, félszeg, hűtlen, kikapós, gőgös, büszke tulajdonság gyakori téma a vígballadában. A helyzetkomikum egy-egy alapvető emberi szituációban nyilvánulhat meg (házasságkötés). A komikus és a tragikus ballada szerkezeti felépítése lényegében nem tér el egymástól. Ami felbukkanását illeti: a késő középkorban a tragikus balladával egy időben megjelenik a balladafejlődés külön ágaként (Kriza), de a folklórkutatás nem mindig választotta szét a két balladatípust. Dános Erzsébet külön csoportnak minősítette a víg- és a tragikus balladákat, Ortutay Gyula pedig azt állította, hogy a tragikus balladák ellentétpárja a vígballada, bemondás és rögtönzés, a bemondás színházi kifejezés, a rögtönzés egy formája. Ha a színész olyat mond az előadáson, ami az eredeti darabban nem szerepel vagy ami a próbákon nem hangzott el, és a színész csak a nézőtéri közönségnek találja ki. Ez többnyire, bár nem mindig, a közönség megnevettetését szolgája. A rögtönzés sokféle lehet: egy mondat célzatos megismétlése, egy szellemes kiszólás, egy szó eltorzítása, egy-egy írásban nem létező mondat beszúrása és így tovább, de a bemondás nem azonos magával a rögtönzéssel. A színpadon a bemondáshoz hasonló hatást lehet elérni, egy váratlan grimasszal, fintorral, egy mozdulattal, egy rögtönzött furcsa járással, és így tovább, de a rögtönzésnek többnyire egész más a természete, mint a bemondásnak. A bemondás a színész szándékos beavatkozása a játékba. Rögtönözni a színpadon lehet kényszerből is, egyáltalán nem beavatkozás céljából. Ha például a partner nem időben lép be a színre, és az ott lévő színész kénytelen addig valamit rögtönözni, míg az elkésett partner megjelenik. De rögtönözni nem csupán színházban lehet, hanem több olyan művészetben is, amely alkotással kapcsolatos. Valamikor szokás volt például a vendégül hívott költőt arra kérni, hogy rögtönözzön egy kis verset a vendéglátó hölgy vagy leánya emlékkönyvébe. Előfordul, hogy itt is dominál a humor, de ez függ a művészet műfajától, másrészt magának a művésznek az erre való hajlandóságától. Viszonylag egyszerűbbnek látszik egy gúnyos kis versikét vagy egy karikatúrát rögtönözni, de egy festményt vagy egy szobrot aligha. Nem ritkák továbbá az álrögtönzések. Nem csak a színházban, ahol némelyik színész jó előre felkészül a majdani rögtönzésre, de más művészeknél, íróknál is. Még olyanoknál is, akikben különben megvan a humoros rögtönzésre való hajlam. Gábor Andor például, aki Illés Bélával és Gergely Sándorral együtt 1945-ben, szinte a szovjet csapatok nyomában jött haza, és az akkor még egyetlen napilap, a Szabadság munkatársa lett. Itt nem politikai cikkeket írt, mint sokan várták, sőt elvárták tőle, hanem rögtönzött négysoros kis bökverseket. Mint mondta, még nem ismerős az itteni viszonyokkal, ezért csak olyanféle kis versikéket írt a romeltakarítás lassúságáról és a kidobált szemét halmazáról, hogy utcájukban a romok és a szemét halmokban áll végestesen végig, de sebaj, jegenyefák, jegenyefák, nem nőnek az égig. Ezeket a versikéket először megmutatta egy kollegájának, aztán vitte be Haraszti Sándornak a szerkesztőségi értekezletre. Egy alkalommal azzal állított be, hogy ezt a kis verset két hét alatt rögtönöztem. Ezt később is megismételte, persze ezt is a humor jegyében beszélő név: a komikus, humoros, szatirikus jellemábrázolás legősibb és legegyszerűbb formája. Előzménye a köznapi gyakorlatban használatos ragadványnév, amely eredetileg megkülönböztetésül szolgált (Sánta Kovács József, Görbe Nagy János). A ragadványnevek egy része tréfás, hum., gunyoros-kritikai célzattal született. Az irod. karikírozás gyakorlata elhagyta a családnevet és a ragadványnevet léptette helyébe. A beszélő név főbb típusai: 1. Egyszerű, tényközlő. Utalhat a megnevezett személy származására: Kukorica Jancsi (Petőfi), jól észlelhető külső tulajdonságára: Pókhasi Tóbiás (Gaál József), Lőcsláb Jakab (Vörösmarty), Harangláb (Petőfi), Sulyosdi Simon (Kisfaludy Károly). 2. Asszociatív alapon jellemhibájára: Kutyfalvi Bandi, Maszlacky az öntelt prókátor (Jókai), Hűbele Balázs (Arany László). 3. Kertelés nélkül, egyértelműen: Nyúzó Pál (Eötvös József), Balga, Ledér (Vörösmarty), Rontó Pál (Gvadányi), Enyheté- 410