Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. II. Természeti környezet, népesség és társadalom, egyházak és felekezetek, gazdaság (Szekszárd, 1997)
VII. Gazdaság
500 Az arányokat tekintve az 1950-től az 1970-es évek közepéig tartó időszak tekinthető hazánkban az öntözéses gazdálkodás szélesebb körű elterjedésének, amikor a mezőgazdasági terület 5%-át öntözték. Ezt követően ez az arány 3% körül állandósult. Az öntözés döntően szántóföldi kultúrák öntözését jelentette. 1992-ben ezek tették ki az öntözött terület 90%-át. A gyümölcsös és a szőlőterületeket a szántóhoz hasonló mértékben öntözték. A gyep öntözése arányát tekintve elmaradt a többi művelési ágakétól. Az 1960-as évektől az esőztető öntözés vált a leginkább elterjedtté, és 1992-ben az öntözött területnek több mint felét ilyen módon öntözték. A felületi öntözés egyéb módjai mellett az altalajöntözés is meghonosodott. Növényvédelem - A növényvédelem fontosságát indokolja, hogy a bőven termő növényfajták a kártevőkkel és betegségekkel szemben érzékenyebbek. A védőszerek rendszeres és kiterjedt használata a II. világháború után vált általánossá, bár néhány szer (rézgálic, szénkéneg, ásványolaj) alkalmazására főként a kertészeti kultúrákban már jóval korábban is sor került. Az 1950-es évek gép- és vegyipari fejlődése lehetővé tette a vegyi anyagok használatára épülő növényvédelmet. A nagyüzemek létrejöttével párhuzamosan kialakultak a növényvédelem szervezeti feltételei. A növényvédő szerek felhasználása az 1960-as évek közepére a háború előttinek több mint nyolcszorosára nőtt, ekkor a szántóterületnek kb. egyharmadára terjedt ki a kémiai védekezés. A gyomirtó szerek használatára a búza területének kétharmadán, a kukorica területének felén került sor. 1960-hoz viszonyítva az 1980-as években már közel kétszer akkora volt a felhasznált növényvédő szerek mennyisége. Elterjedésükhöz hozzájárult a szerek tökéletesedése, szelektivitásuk fokozódása és választékuk bővülése, ami a hazai vegyipar, és ezen belül a növényvédőszer-gyártás gyors növekedésének is köszönhető. Az 1970-es években megkezdte működését a Repülőgépes Növényvédelmi Szolgálat. A vegyszeres védekezés terjedésével észrevehetően csökkentek a károk, ami mind a termés mennyiségére, mind annak minőségére jótékonyan hatott. A mezőgazdaság egészére vonatkozóan a kártétel még mindig 25-30%-ra becsülhető, és ezen belül a gyomnövények okozta kár a legjelentősebb. A növényvédelem esetenként káros mellékhatásait is figyelembe véve a hangsúly egyre inkább az integrált növényvédelemre helyeződött. Ez - a vegyszerhasználattal egy időben - tekintettel van a természet biológiai egyensúlyára, támaszkodik a növénynemesítésre, alkalmazza a biológiai növényvédelmet és nagyobb szerepet ad a hagyományos agronómiai gyakorlat azon elemeinek, amelyek korlátozzák a kártevők elszaporodását. A vegyszeres növényvédelem elvitathatatlan eredményei mellett egyre több környezeti kárt is okozott. Az újabb tapasztalatok a biológiai védekezés (biogazdálkodás) lehetőségét igazolják, de ez csak kevéssé terjedt el. A mezőgazdaság gépesítése A gépesítés a mezőgazdaságban egyidejűleg több célt szolgál, munkaerőt helyettesít, korszerű termelési technológiák alkalmazásával hozzájárul a mezőgazdaság fejlődéséhez, a munkák időbeni elvégzése révén biztonságosabbá teszi a termelést és javítja a termékek minőségét, lehetővé teszi a nagy tömegű szállítási feladatok gyors ellátását. Gépállomány A gépesítés megindulásáról a kiegyezés körüli évekről beszélhetünk. Az 1895-ös mezőgazdasági összeírás már a gépesítés előrehaladását tükrözi. Negyedszázad alatt faeke-vaseke eszközváltás ment