Kollega Tarsoly István (szerk.): Magyarország a XX. században. IV. Tudomány. 1. Műszaki és természettudományok (Szekszárd, 1999)
X. Műszaki és természettudományok
707 Károly nyugállományba vonulását követően. Kutatásai révén a tanszék a hazai sertéstakarmányozási kutatások egyik bázisává vált. A kutatások fő iránya a sertések rostellátásának vizsgálata volt. A sertés mellett igen intenzív baromfi-takarmányozással kapcsolatos kutatásokat is indítottak. A tanszék jelenlegi vezetője 1990-től Mézes Miklós professzor. Irányításával takarmányozás-élettani, takarmányozásbiokémiai témákkal, biogazdálkodással és alternatív takarmányozási technológiákkal foglalkoznak. A Haltenyésztési Kutatóintézet Intézményi keretek között folyó halászati kutatásokról 1906-tól beszélhetünk, amikor létrehozták a Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást Landvai János (1857-1931) vezetésével. A Haltenyésztési Kutatóintézet központja 1952-től Budapest, később Szarvas lett. Kiemelkedő munkásságú kutatói közül Korbuly Mihály (1868— 1939) a hazai limnológia megalapítója. Az ő és Maucha Rezső (1884-1962) kutatásai az ipari szennyvizek halakra gyakorolt hatásával, vízkémiai és hidrobiológiai kérdésekkel foglalkoztak. Maucha Rezső vízkémiai vizsgálati módszereit külföldön is átvették. Kiemelkedő tudományos eredményeket ért el a vízi szervesanyag-forgalom, a produkcióbiológia területén. Woynárovich Elek 1938-tól dolgozott az intézményben. A rizsföldi haltenyésztés módszereinek kidolgozásával, a halastavak hozamának fokozásával, a mesterséges halszaporítás biológiai alapjainak kidolgozásával, később egyetemi tanárként a szakemberképzéssel járult hozzá a haltenyésztés fejlődéséhez. Jaczó Imre (1914-1986) eredményei a tokfélék mesterséges szaporításában és előnevelésében, a hipofízis-kivonat alkalmazása a mesterséges szaporításban és halkórtani vizsgálatok terén jelentősek. Donászy Jenő szerkesztésében jelent meg a Tógazdasági haltenyésztés a gyakorlatban (1954, társszerzők: Erős Pál, Jaczó Imre, Jászfalusi Lajos, Papp Anna, Veszprémi Béla és Woynárovich Elek) c. könyv. Szalay Mihály (1920-1974) és munkatársai dolgozták ki a hal-kacsa-rizs hármas egységre épülő integrált termelést és hozták létre a halastavi váltógazdálkodást, a vizesforgót. Bakos János a hazai és külföldi pontyfajtákból a világon egyedülálló fajtagyűjteményt hozott létre. Meghatározta a ponty fajtaminősítéséhez szükséges értékmérő tulajdonságokat és a FAO felkérésére az élő ponty génbank fajainak, fajtáinak morfometriai jellemzőiről és produktivitásáról katalógust készített (1998). Horváth László és Tamás Gizella a távolkeleti növényevő halfajok mesterséges szaporításában és előnevelésében értek el nemzetközi eredményeket. A vidéki agrár-felsőoktatási intézmények Az állattenyésztési szakemberképzés az 1961-ben alapított Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban kezdődött meg Kaposváron. Az intézmény 1971-től Mezőgazdasági Főiskola, 1986-ban az Agrártudományi Egyetem (Keszthely) kara lett. Fő feladata agrármérnökök, gazdasági agrármérnökök és állattenyésztő mérnökök képzése. Az oktatási feladatokon túl a kar oktatói és kutatói jelentős feladatokat vállaltak a környező üzemek állattenyésztésének fejlesztésében. Kiemelkedő tenyésztői tevékenységnek tekinthető a KAHYB hússertés hibrid. Előállítója Anker Alfonz (1925-1979) tudományos kutató volt. Több háziállatfaj - ló, juh, baromfi, postagalamb - tenyésztési, genetikai, populációgenetikai, hibridizációs vizsgálatával foglalkozott. 1977-ben jelent meg a Genetika a lótenyésztésben c. tankönyve.