Révai Új Lexikona 7. Fej-Gak (Szekszárd, 2001)

F - Féja Géza, író, szerkesztő, újságíró

­ Féja Fája Géza (1900. dec. 19. Szentjánospuszta, Bars vm. - 1978. aug. 14. Bp.): író, szerkesztő, új­ságíró.­­ Apja Féja Kálmán uradalmi intéző, anyja Lokota Anna. Második felesége Supka Magdolna művészettörténész. R. k. származású, rekatolizált köznemesi család.­­ A lévai piarista főgimn.-ban érett s. (1919), a Pázmány Péter Tudományegyete­men - az Eötvös Collegium tagjaként - m.-német szakon tanult (1920-1923), tanulmányait megsza­kította, tanári záróvizsgát nem tett (1923), később polg. isk. tanítói okf. szerzett (1928).­­ A Pest m.-i Irsán tanító (1923-1924), az esztergomtábori R. K. Patronage Szalézi Fiúnevelő (1924-1933), a pest­­szenterzsébeti Áll. Polg. Fiúisk. tanára (1933- 1939), közben a Bp.-Vidéki Tanker.-i Főigazg. szakfelügyelője (1936-1937). A Békéscsabai V.-i Könyvtár őre (1945-1948), könyvtáros munkatár­sa (1948-1952), a Békéscsabai M.-i Könyvtár könyvtárosa (1952-1960), a Főv.-i Szabó Ervin Könyvtár tud. főmunkatársa (1960-1961).­­ Gyer­mekkorának tragikus élményei - apja öngyilkos­sága, majd a történelmi Mo. széthullása, szülő­földjének elszakadása az anyaországtól­­ későbbi világnézetét, művészetét döntően befolyásolták. Első versét a Nyugat közölte (1922), majd Szabó Dezső vonzáskörébe kerülve főként tanulmányo­kat írt. Később Bajcsy-Zsilinszky Endre közeli munkatársaként a Nemzeti Radikális Párt belső köréhez tartozott (1929-1933), Tamási Áronnal együtt részt vett Bajcsy-Zsilinszky választási kampányában (1930), Bajcsy-Zsilinszky Nemzeti radikalizmus c. programját (1931) élete legnagyobb élményének tartotta. A Nemzeti Radikális Párt al­­vezére, a párt irodájának vezetője (1931-1933), a párt ifj. csoportjának, a Márciusi Fiatalok Szemi­náriumának a megszervezője (1932). Munkássá­gát ekkor a párt lapjában, az Előőrsben megjelent politikai írások jelzik, pl. cikksorozatban támadta Szekfű Gyulát (1932). Fokozatosan szakított Baj­csy-Zsilinszky körével (1934-1935), tevékenyen részt vállalt az Új Szellemi Front létrehozásában (1935), egyik előkészítője a népi írók egy része és Gömbös Gyula találkozásának (1935. ápr. 16.). Miután leszámolt a Gömbös-féle reformillúziók­kal, a népi baloldal felé közeledett, politikai írása­iban egy új, szegényparaszti jellegű tömegpárt megalakítását javasolta, s ennek érdekében elfo­gadta az osztályharc elvét és egyéb, a parlamen­ten kívüli, nem demokratikus (erőszakos) eszkö­zöket is. A Magyarország felfedezése sorozat első köteteként megjelent Viharsarok c. szociográfiájá­ban forr.-i rendszerváltozást hirdetett (1937). Az ügyészség nyomozást rendelt el ellene „osztály elleni izgatás, a magyar állam és a magyar nem­zet megbecsülése ellen, sajtó útján elkövetett vét­ség" miatt. Könyvét elkobozták, állásából elbo­csátották, hosszú bírósági procedúra után előbb héthavi fogságra ítélték (1938), felmentették, majd a felmentő ítéletet megsemmisítették (1939), végül kormányzói kegyelemben részesült (1940). A­­Márciusi Front alapító tagja, 12 pontjának megszövegezője, a Nemzeti Múz. előtti ünnepség szónoka (1937). Az 1930-as évek végén fokozato­san elszigetelődött, Viharsarok c. műve miatt a szélsőjobboldal, radikális publicisztikai tevé­kenysége miatt a polg. demokraták és a szociálde­mokraták is támadták. Miután a Márciusi Front­ban szembekerült Kovács Imrével is, ismét új né­pi irányzatot szervezett, a Néppel a népért! moz­galmat (1939). E jelmondat lett a Nemzeti Paraszt Párt mottója, ugyanakkor megfogalmazta a Ma­gyar tízparancsolatot. Mind a mozgalmat, mind a programjául szánt pontokat összekötő kapocsnak szánta a Márciusi Front és a Nemzeti Paraszt Párt között. A párt megalakításában személyi ellenté­tek miatt nem vett részt, majd eltávolodott a népi mozgalomtól is, fokozatosan a politikai közélet perifériájára sodródott. A politikai szélsőjobb felé fordult, ideológiailag azonban szemben állt a nyi­lasokkal. A II. vh. után népellenes bűntett címén népbírósági eljárást kezdeményeztek ellene (1945-1947), a Bp.-i Népügyészség ejtette a vádat (1947), a Nemzeti Paraszt Párt békéscsabai szer­vezetének tagja (1945-től), de nem kapcsolódott be sem az orsz., sem a helyi közéletbe. A forrada­lom alatt a M. írók Szövetsége felvette tagjai közé (1956. okt.), majd az írók Forr.-i Biz.-ába is bevá­lasztották (1956. nov. 2.); a Petőfi Párt néven újjá­alakuló Nemzeti Paraszt Párt - távollétében - megválasztotta a Szellemi Irányítótestület tagjává (1956. okt. 31.), s megbízták a párt lapjának a szer­kesztésével (Új Magyarország néven, végül nem jelenhetett meg).­­ Irodalmi munkásságát versek­kel kezdte, majd bekapcsolódott a falukutató mozgalomba. Több mesegyűjteményt állított ösz­­sze, népi szociográfiáit a társadalomtud. szemlé­let, az éles kritika és az osztályharcosság jellem­zik. Politikai tevékenysége mellett alapvető iro­dalomtörténeti kézikönyveket is irt. Békéscsabai tartózkodása alatt kirekesztődött az irodalmi élet­ből is. Új műve, a Bresztováczy és az ördög c., a dzsentrivilágot szatirikusan ábrázoló kötete, csak 1957-ben jelenhetett meg. Irodalmi munkássága csak az 1960-as évektől teljesedhetett ki, elsősor­ban népszerű történelmi regényeket írt (Kuruc idő, 1962; Csillagok vigyáznak, 1968; Visegrádi esték, 1974), írásait lendületes, közérthető stílus, válasz­tékos nyelvhasználat jellemzi. Emlékét a népi írók mágori történelmi emlékparkjában mellszobra őrzi (Gáti Gábor alkotása, 1989).­­ Az Auróra, az Élet és Irodalom munkatársa (1923-1924), az Előőrs munkatársa, szerkesztője (1929-1933), a Magyar­­ország külső, majd belső munkatársa (1934-1939), a Kelet Népe szerkesztője (1939-1941).­­ József At­­tila-díj (1966). F. m.: Egyarcú lélek. Versek. (Bp., é. n.); A magyar asz­­szonyíró. (Párizs, 1927); Mesélő falu. Eredeti magyar népmesék és mondák. Összegyűjt. (Bp., 1934); Élet és álom. Eredeti magyar népmesék. Vál. (Tornalja, 1934); Márciusi Front. (Kecskemét, 1937); Viharsarok. Az Alsó Tiszavidék földje és népe. (Bp., 1937; 3. kiad. 1938); A ré­gi magyarság. A magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. (Pozsony, 1937; 3. kiad. 1943); Kurucok. Tanulmány. (Bp., 1939; 2. kiad. 1940); Móricz Zsigmond. (Bp., 1939); Dózsa György. Történelmi tanulmány. (Bp., 1939); A felvilágosodástól a sötétedésig. A magyar iroda­

Next