Balázs Géza et al.: Kedves hallgatóim! Válogatás a Magyar Rádió Édes anyanyelvünk című műsorából (Budapest, 2003)
IX. "A gondolatlanság öl - másokat!" A közélet nyelvi környezetszennyezése
A közélet nyelvi környezetszennyezése 383 Dalod, mint a puszták harangja, egyszerű, De oly tiszta is, mint a puszták harangja, Melynek csengése a rónákon keresztül Vándorol, s a világ zaja nem zavarja. A népballadában meg így szólal meg az embereket utolsó útjukra kísérő harang: A halottnak is hármat harangoznak, Én szegény fejemnek egyet se kondítnak. De hogy a harang átfogja a teljes emberi életet, azt az bizonyítja, hogy eszközévé válik a tréfának, a humornak is. „Majd megfizeti a nagy harang" szólásunk pl. azt jelenti, hogy valaki sohasem adja meg az adósságát. Az Új Magyar Tájszótár szerint Kemenesalján azt mondják: „Úgy kell vetnyi a lucernát, lóherét, hogy meghallja a harangszót", vagyis nem szabad mélyen vetni. A legérdekesebb azonban, hogy mit hallanak ki az egyes vidékeken a harangok szavából. Gyermekkoromban szűkebb pátriámban, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kisújszálláson többször megjegyezték temetések alkalmával, hogy a gazdagoknak szóló nagy harang ezt mondja: „Bíborba, bársonyba", a szegényeket kikísérő kis harang pedig: „Ringybe-rongyba, ringybe-rongyba". Dánielisz Endre, a nagyszalontai Arany-kutató meg a következőket írta „Mit mondanak a harangok?" c. nyelvművelő cikkében. „Századunk elején a szalontai református nagy harang ezt hirdette: Bű-vön van min-den, bű-vön van min-den." A szomszédos, főként bihari falvakra utalva közli a továbbiakban: „az árpádi harang apróbbakat ütött: Van-min-den, mint Ár-pá-don, / Á- só, ka-pa, fa-vil-la / csak ke-nyér nincs, meg sza-lonna." Bihar község kálvinista harangja nyugodt büszke-