Bárdosi Vilmos (szerk.): Quo vadis philologia temporum nostrorum? Korunk civilizációjának nyelvi képe - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 91. (Budapest, 2009)
Balázs Géza: Az informatika hatása a nyelvre
26 Balázs Géza azért, mert az intemetkorszak nemcsak a nyelvet gyúrja át, hanem valószínűleg a kultúrát is: például az írásbeliségen alapuló európai kultúra megannyi kifejezési formájától, műfajától, tudományától alighanem búcsút kell vennünk. A internetkorszak globalizmusa átrendezi a nyelveket, a köznyelvek és a regionális nyelvváltozatok viszonyát; piaci szabályozása a tömegkultúra melegágya. Véglegesen és végletesen átalakulnak a humán tudományok is. Most még csak azt látjuk, hogy tegnap még volt hangjáték; Jókai volt az egyik legolvasottabb író; volt választékos, tiszta beszéd a médiában; írtunk levelet, naplót kézzel, géppel; felolvastak, mesét mondtak a szüléink; báboztak az óvodában; fejből tudtunk Adyt, József Attilát... Ma meg mindez nincs, vagy csak úgy létezik, mint valami archaikum. Archaizálódik a kultúra és a kommunikáció mindmegannyi válfaja. Sajnálkozunk, hogy egyre kevesebben olvasnak, egyre többen már csak a tévéből szerzik információikat. Ha alaposan körülnézünk, láthatjuk: alapvető kultúraváltás zajlik, amelynek egyik összetevője és tünete a nyelvi-kommunikációs változás. Mindezzel kötelessége foglalkozni az értelmiségnek. Meglátásom szerint ebből három válasz vezethető le a társadalomtudomány számára. Az egyik az, hogy mindig voltak változások, a mi dolgunk csak az, hogy kutassuk és megállapítsuk a tényeket. Nem kétséges, hogy ez érvényes válasz, de hiányos, öncsonkító. A másik az, hogy örüljünk a változásnak, „fürödjünk meg” nyelvi hozadékában, mert ez természetes folyamat, az emberiség eddig is mindig örök változásban élt, egyébként sem tehetünk semmit. Tagadhatatlan, hogy ez is érvényes válasz, és senkinek ne jusson eszébe a romantikus antikapitalisták mintájára géprombolásba (mondjuk számítógép-összetörésbe) fogni. De szerintem ez sem elegendő. A harmadik válasz az lehet, hogy ne csupán tudatosan kövessük az eseményeket, hanem - amennyiben lehet - menjünk elébük, vázoljunk fel stratégiát és taktikát a nyelvi-kommunikációs változások jövőjével kapcsolatban. Őrizzünk meg mindent, ami kipróbált és jó, bátran féltsük azt, amit a kultúrát alkotó társadalom fölhalmozott, ezeket az értékeket védjük (vő. a Cultural Environment Movement (СЕМ) ~ Kulturális környezet védelméért amerikai értelmiségi mozgalom, 1. Gerbner, 1997, 15). Ez nincs ellentétben azzal, hogy természetesen fogadjuk nyíltan és örömmel mindazt, ami az új technológiákban hasznos (ez az írás is számítógéppel születik, a helyesírásellenőrző is javítja, és csatolmányként megy a nyomdába). Lehetséges egy negyedik válasz, illetve reagálás is: mi közünk nekünk, nyelvészeknek mindehhez? De ezt nem sorolom az érvényes válaszok közé. Egyetlen kultúraváltás sem fájdalommentes. Ez a mostani különösen nem az. És nyugodjunk bele: úgysem lesz vége sohasem. A humán tudományokra, a bölcsészettudományokra, köztük a nyelvtudományra, és annak a társadalmi kérdések, a kommunikáció iránt legérzékenyebb ágára, a nyelvművelésre óriási feladat vár. A nyelvművelés sohasem hátrált meg az időszerű feladatok elől. A nyelvtudománynak fel kell ismernie a nyelvművelésben rejlő értékeket és lehetőségeket, a beszélő közösségnek és a tudománynak egymásra kell találnia.