Büky Béla: A magyar nyelvtudomány és pszichológia tudományközi kapcsolatai századunkban (Budapest, 1996)
I. A nyelvtudomány és rokonterületei vallatása ezek pszichológiai vonatkozásai felől - 7. A stíluskutatás pszichológiai kérdései
is értékelőén nyilatkozott. Az újgrammatikus iskola hatása egészen Klemm Antalig elhatolt. Minderről azonban inkább a mondattannal kapcsolatos részben teszek egykét megfigyelést. Nagyobb, legalábbis stilisztikailag nagyobb hatású a svájci Charles Bally elmélete. Az ő stilisztikai rendszere iskolát képezett Magyarországon is, s ezen iskola legkiemelkedőbb képviselője nálunk az 1930-as években Zolnai Béla lett. Az ő munkásságára majd a stilisztika részterületei pszichológiai vonatkozásai tárgyalásakor mindenütt külön térek ki, most csak annyit, hogy Bally az ún. „leíró stilisztika” felé irányulva a nyelv „kifejező erejét”, expresszivitását vizsgálja és úgy is határozza meg a stílust, hogy az a nyelv kifejező ereje. Ez utóbbi a nyelv objektív és logikai szerepén kívül eső tényeket: érzelmi-hangulati elemek, nyomaték, ritmus, szimmetria, eufónia stb. veszi tekintetbe. A stiláris árnyalatokra is nagy súlyt fektetve, melyeket Bally „evokatív” értékeknek minősít. A két háború közötti tudományos indulásra visszatekintő Laziczius Gyula stilisztikai összefoglaló műve, szintén Bally-n alapul, ezen alapszik emfatikumelmélete is (vö. Kincses Kovács Éva, szerk.: 1995, 15). Gáldi László is kapcsolódott a Bally-féle stilisztikához és ennek néha előrajzolódó pszichológiai vonatkozásaihoz, amit a francia „choix” (’választás’) szó dokumentál a legjobban, ami a stílus egyik meghatározó jegye Gáldi szerint is, és ami kétségtelenül az egyéni döntés, tehát a személyiségpszichológia irányába mutat (vö. Gáldi 1969, 13). Ám Gáldi Jakobsonra, Riffaterre-re és másokra hivatkozva a stílusban még a „combinaison”-nak és a „convergence”-nek is jelentős szerepet juttat, mintegy e három tényezőre építve a stilisztikai hatás létrejöttét. Balassa László, a „Garmada” írója is foglalkozott az érzelmi hatások és a stílus összefüggéseivel, és ót is még Gáldi nemzedékéhez sorolhatjuk. Az őket követő nemzedék, Fábián Pál, Szathmári István nagy lépésekkel vitték előre a hazai stíluskutatásokat, melyben szerepe volt a budapesti ELTÉ-n a 80-as években megalakított Stíluskutató Munkaközösségnek is. Felolvasó ülésein nemcsak olyan kiemelkedő egyéniségek munkáltak közre mint Benkő László, J. Soltész Katalin, Kabdebó Lóránt, de ez a munkaközösség megnyitotta az utat az akkori fiatal nemzedék: Eőry Vilma, Heltainé Nagy Erzsébet, Kemény Gábor, Kincses Kovács Éva, Tolcsvay Nagy Gábor és mások számára is. Valamivel korábbi időben, munkaközösséghez nem kapcsolódóan tevékenykedett az MTA Irodalomtudományi Intézetben Fónagy Iván, de az itt kezdett stilisztikai munkásságát részben, nagyobb volumennel külföldön, Franciaországban fejtette ki, ill. ilyen témával (vö. Fónagy Iván 1992) Magyarországon időnként előadástartásra jelent meg, ill. ilyen témát érintett akadémiai székfoglalója. Szintén az MTA Irodalomtörténeti Intézetben működött élete utolsó éveiben Maitinkó András, akinek kiadatlan írásai még meglepetésekkel szolgálhatnak a stílus és a pszichológia kölcsönhatásának hazai kutatástörténetét illetően. Természetesen s pszichológiát érintő kutatások nemcsak kutatóhelyeken folytak, ill. folynak. Ugyanezen időben jelentős kutatási centrum alakult meg a szegedi József Attila tudományegyetemen is, szintén pszichológiai magyarázóelvekre is építve az elemzéseket. Ez ott könnyen lehetséges volt, hiszen Sík Sándor stilisztikája számos ilyen elemet mutat, de ugyanakkor a fiatalabb nemzedék köréből Büky László is, aki 74