Büky Béla: A magyar nyelvtudomány és pszichológia tudományközi kapcsolatai századunkban (Budapest, 1996)
I. A nyelvtudomány és rokonterületei vallatása ezek pszichológiai vonatkozásai felől - 8. Szövegtan és pszichológia
lópontja az, hogy a reprezentációknak két területe van: „zum einen sind sie (ti. a reprezentáció-sávok) durch Mechanismen wie Transformationen und Übersetzung miteinander verbunden od. - allgemeiner - durch Vorrichtungen, die rein kombinatorisch auf der Ebene der Manipulation der Symbole beschreibbar sind. Zum anderen stehen sie insofern in einem Zusammenhang, als sie durch einem Komplex von Sachverhalten bestimmt sind, den wir als Situation der Interpretation ansprechen möchten” (W. Heydrich - S. J. Petőfi 1981, 29). A szituáció szerepének bevonása a transzformációs grammatikai megközelítés túlhaladása - így is értékelhetnénk mindezt. M. A. K. Halliday, kissé más, valóságközelibb és kommunkáció-centrikusabb formában az „interperszonális retorikáról” beszélve és „szövegben megnyilvánuló retorikáról” szólva a Petőfiéhez közel álló tematikát tárgyal (Leech 1983, 58). Az utóbbi időben Petőfi S. János elhagyta Németországot és jelenleg az Universita degli Studi di Macerata egyetemen tanít. Legutóbb már teljes barátsággal fordul a hazai (főleg a szegedi JATE-i) kutatás felé, elfogad előadásra való felkéréseket. Jóllehet a Magyar Nyelvtudományi Társaságban kétszer is tartott sikeres előadást, legnagyobb megértést munkássága iránt a Szegedi József Attila Egyetem részéről tapasztal. Legutóbb itt jelent meg könyve „A humán kommunikáció szemiotikái elmélete felé” címmel (Petőfi S. J. 1991). Továbbá a IV. Hungarológiai Kongresszuson elhangzott plenáris ülési előadása is e városhoz kapcsolódik. Már ezen utóbbi két közlésben munkálkodását „szemiotikái textológiának” nevezi. Legutóbbi műveit tanulmányozva ezekben pszichológiai vonatkozást vajmi keveset találtam, ha csak nem vehető ide az a grammatikai egybevetése, ami orosz nyelvi szövegek magyarra való műfordítása során vetődött fel nála (pl. Puskin Anyeginjének egy részlete műfordítási lehetőségeit illetően felvetette, hogy mit tehet a műfordító akkor, ha az orosz on és ana magyar fordítása az egyhangú d). E jelenkori műveiben is felhozza, hogy munkásságát korábban „szövegelmélef’-nek nevezte és ekkoriban a szövegstruktúrát a világstruktúrával helyezte párhuzamba (e tényre munkásságában már korábban is utaltam). Pszichológiai vonatkozás e ponton (világstruktúra-mozzanat) kapcsolódhatott volna Petőfi elméletéhez, hiszen vizsgálható lett volna, hogy egyesek (kísérletek tanúsága szerint) mit ragadnak ki és helyeznek érdeklődésük, értékelésük középpontjába az előttünk álló világstruktúra szövegféleségeiből. Felmerülhetett volna az, hogy ezt a kiragadást esetleg jelleme, vagy pihentségi-fáradtsági állapota befolyásolja, hogy a töredékes, foszlányos szövegeket a szövegfelfogó miként szerkeszti értelmes szövegegészbe stb. Mindez azonban hiány marad Petőfi munkásságában. Petőfi S. János mellett a Kolozsvári Egyetemen működő Szabó Z. is eredményeket ért el a szövegtan területén, elsősorban a szövegtani kutatások stilisztikai elméletét illetően. Elismeri Petőfi eredményeit csakúgy a „ko-textuális” és „kon-textuális” megközelítés szétválasztása, mint a „szövegkohézió” jelenségköre tekintetében, de az utóbbit illetően még sok tisztáznivalót lát kutatási feladatként (Szabó Z. 1977, 188). Elismeri Szabó Petőfinek azt az érdemét is, hogy ez „hangsúlyozza az analízist kiegészítő szintézis jelentőségét. A tőle (Petőfitől - a közbeszúrás tőlem) kidolgozott szövegelméleti modellnek két része (komponense) van: a szétbontás vagy dekom-89