Gecső Tamás - Sárdi Csilla (szerk.): Nyelv és kép - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 176. (Budapest, 2015)
Lechner Ilona: A bűn fogalom metaforikus konceptualizálása a Biblia szövegében
Lőrincz Julianna JÓZSEF ATTILA-VERSEK KÉPI ELEMEINEK FORDÍTÁSA 1. Bevezetés Tanulmányomban József Attila Reménytelenül című, két, eredetileg önálló versből létrehozott költői szövegét vizsgálom a képi elemek fordítása szempontjából. Az eredeti szöveg első versét egy angol és egy orosz fordítás szövegvariánsával vetem egybe. A két vers tematikus egysége, a szemantikai és struktúrabeli azonosságai, a képszerkezet, a prozódiai elemek (rím, ritmus) adják a két szöveget összekapcsoló kohéziót. 2, A magyar vers képszerkezetének elemzése A Lassan, tűnődve... verskezdő képe a sivár emberi lét, a kiúttalanság, a reménytelenség fogalmi metaforája. A látszólagos nyugodtság, beletörődés a lírai én egzisztencialista létélményének megfogalmazódása, amely a később keletkezett versekben még jobban kiteljesedik, és kozmikussá növekvő képekben realizálódik. E költői szövegben a versbeszéd alaphelyzetét az első versszak mutatja be, mintegy összegzését adva az egész szövegben megfogalmazódó általános emberi léthelyzetnek, amelyre az ember általános alany is utal. A szétnéz állítmány szemantikai jelentése elemeire bontja szét az egységes egészet alkotó világot. „Ennek költészetbölcseleti terminusa József Attilánál a »világhiány«, versbeli metaforája pedig a széthulló anyag jele, a homok, melyet más költeményekben kiválthat a hasáb, a darab, a rakás, azaz a »valóságtalanítás« halmazok révén megidézett képe” (Kovács 2006:4). Ez a világhiány József Attila több versében is megjelenik, mint például a Tiszta szívvel címűben is. A szétnéz igei állítmány a vers harmadik versszakában megjelenő változatlan ismétléssel együtt variációs ismétléses alakzatot alkot: nézik, nézik a csillagok. „Az ismétlés hatására a homokszemcsék elemei és a csillagok között a néz ige kölcsönös szemantikai függőséget teremt, amely a metaforikus folyamat kezdetét és végét jelöli meg. A csillagok »Az ember« fogalomalkotó cselekvésének kozmikus metaforái” (Kovács 2006: 4). A József Attila költészetében központi szerepet betöltő természeti képek nem konkrét térbeli vonatkozásban használatosak, hanem, mint több más versben, ebben is a projekció eszközei (vö. Kemény 2004). így a homokos, szomorú vizes sík is, ahol semmiféle élőlény (ember, állat, növény) nincs. Az ember általános alany nem a tájban aktuálisan jelen lévő emberre utal, hanem az általános emberi létre, ahogyan Török Gábor József Attila-kommentárok (1976) című, a költői beszéd stilisztikai elemzésének egyik lehetséges módját bemutató munkájában is utal rá. A vers második versszakában megjelenik a konkrét szubjektum, a lírai én. A költő egy hasonlatot bont ki, amelynek szerkezetében a reménytelenség variációs ismétléses alakzat formájában jelenik meg: a verseimben a reménytelenül határozó, valamint az első vers-