Gecső Tamás - Spannfarft Marcellina (szerk.): A szinonimitásról - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 1. (Budapest, 1998)
Balázsi József Attila: A szóláshasonlatok szinonimitásáról
A szóláshasonlatok szinonimitásáról 27 süléséböl jön létre. A kifejezés több alakban ismeretes: fehér, mint a hó1; fehér, mint a leesett/leszakajtott hó; fehér, mint a hófalat (’fehér hódarab’) (nyelvj). A vizsgált szerkezetek közül ez a leggyakoribb. Itt a melléknév ’tündöklő, ragyogó, vakító, feltűnően fehér’ jelentésben használatos.8 Egyéb sajátságokhoz hasonlóan a fehérségnek is vannak fokozatai, amelyeket különböző tárgyak más-más mértékben testesítenek meg. így a fehér, mint a hó a rokon értelmű szóláshasonlatok nagyobb csoportjába is beletartozik: fehér, mint a gyolcs/a hattyú/a hóvirág/a márvány/a patyolat/a vászon stb. Ezek mindenféle korlátozás nélkül alkalmasak egymástól elütő dolgok színének jellemzésére. Poétáink nyelvében egyedi hasonlatok is szép számmal találhatók: ..Fehérek, mint a szép, mezölt szivek/” (Juhász Gy.: A nagy üvegház...) ..Kívül fehér, mint a tisztasás: / belül tarka, mint a képzelet...'’’ (Babits M.: Reggeli templom) „Három, három, három, három, három angyal szállt felém. / Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.” (Babits M.: Három angyal) A szinonimasor következő tagjainak jelentése szűkebb, leginkább az emberi bőr vagy valamely testrész fehérségét fejezik ki: fehér, mint a mosott gyapjú/a tej/az aludttej/az alabástrom stb. Fehérnek mondjuk az ősz(ülő) hajat is, amely a benne lévő ezüst hajszálak mennyiségétől függően lehet deres, deresedő, őszbe csavarodó, szürkülő, lisztes, hófehér. Szóláshasonlattal: fehér, mint a galamb. XIX. századi költőink szívesen használták e jelzőket: „Állj elő, vén Márkus! vedd le a süveget, / Hadd süsse a napfény galamb-ősz fejedet...” (Arany J.: A hamis tanú) Láthatjuk, hogy a szóláshasonlatokban más-más dolgok szerepelnek, azonban van egy közös vonásuk: a fehérség. Kiragadhatnánk más jellegzetességüket is - mint ahogy általában meg is tesszük azonban itt és most számunkra a lehetséges minőségek közül ez az egyetlen a fontos: a szín. A pars pro toto elv alapján a részleges egyezés már elegendő ahhoz, hogy az egészeket azonosítsuk (Horváth: 328). Mindannyian tudjuk, hogy a márvány nem olyan, mint a hab, s az sem hasonlít a liliomhoz, de a fehér, mint a márvány = fehér, mint a hab = fehér, mint a liliom. S ezzel eljutottunk egy sarkalatos kérdéshez, amely döntő fontosságú a rokonértelműség vizsgálatában. Mitől függ, hogy egyes szavakat, kifejezéseket mely szinonimasorok fogadnak be? Megfigyelhető-e valamilyen szabály, vagy érjük be annyival, hogy ez a nyelv magánügye, s titok marad számunkra? Úgy vélem, a szóláshasonlatok esetében némileg könnyebb a dolgunk. Ha egy főnévnek csak egyetlen alapvető tulajdonsága van, akkor a melléknév akár el is hagyható, hiszen mindenki tudja, miről esik szó: az olyan, mint a patyolat hallatán azonnal fölmerül bennünk a fehérség képe. Viszont az olyan, mint a liliom zavarba ejt minket. Olyan szép, * * 7 A fehér melléknév asszociatív mezejének vizsgálatakor kiderült, hogy az angol, belorusz, francia, kirgiz, lengyel, német, orosz, szlovák, ukrán anyanyelvűek számára az első helyen a hó áll. A kazahoknak viszont az ing, az üzbégeknek pedig az úl jut róla először eszükbe. A második helyre kerülő főnevek jóval változatosabbak: kenyér, papír, ház, tej, medve (’jegesmedve’) stb. (ZALEVSZKAJA: 38-39). * A szóhoz a megkérdezett idegen ajkú személyek (angolok, beloruszok, franciák, kirgizek, lengyelek, németek, oroszok, szlovákok, ukránok) is kivétel nélkül a tisztaságot társítják (ZALEVSZKAJA: 44).