Gecső Tamás - Spannfarft Marcellina (szerk.): A szinonimitásról - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 1. (Budapest, 1998)
Balázsi József Attila: A szóláshasonlatok szinonimitásáról
Bencze Lóránt A SZINONIMITÁSSZÖVEGTANI VONATKOZÁSAI (Mozaikok a fogalmi és szakkifejezésbeli összefüggésekről) Ha megnézzük a szinonimák és a szinonimitás meghatározásának egyes fogalmi jegyeit, akkor nyilvánvaló, hogy a szinonimitás eleve szövegtani, ezen belül szöveggrammatikai, szövegszemantikai és szövegstilisztikai kérdés. Szemantikai szempontból úgy is meghatározhatók a szinonimák, hogy denotációjuk (referenciájuk) ugyanaz, fogalmi jelentésük is alapvetően hasonló, esetleg konnotációjuk is hasonló. Stilisztikai értékük és kollokációs lehetőségük mindenképpen különbözik. A szinonimák mint szemantikai azonosítások és mint pragmatikai azonosítások így eleve szövegkohéziót és szövegkoherenciát létrehozó tényezők. Köztudomású, hogy a profonnák helyettesítő alakok a szövegben. A szinonimák tehát tekinthetők a proforma sajátos alfajainak. A szövegtan nem a fölcserélhetőség lehetőségét vizsgálta, hanem a valós cseréket az adott szövegben, és ezeknek az utalásrendszerét is (forikus elemek, koreferenciák, katafora, anafora, endofora, exofora, deixis stb.). A deiktikus proforma használata egyúttal valamiféle nyelvi és nem nyelvi szinonimitást is eredményez. Az Ekkora halat fogtam! kijelentést rendszerint kíséri egy kézmozdulat. A két kéz egymás felé fordított tenyerének távolsága utal a hal nagyságára. A proforma fogalmát több okból be kellett vezetni a szinonimák mellett. Az egyik ok, hogy a proforma tágabb. A proforma egy alfaját, a pronoment - mint az köztudomású - már a hagyományos leíró nyelvtanok ismerték évszázadok óta. A névmást azonban sohasem tekintették igazán szinonimának. A személyneveket, jelzős szerkezeteket sem tekintették szinonimának. Adott szövegben például III. Béla proformái lehetnek a király, az uralkodó, az egykori császári trónörökös stb. Ezek közül azonban csak a király és az uralkodó tekinthetők szinonimáknak. Egy másik ok, hogy míg a hagyományos nyelvészet és stilisztika a szinonimát statikusan vizsgálta, a szövegnyelvészet a szöveget folyamatnak tekinti, mégpedig mint a szövegalkotás és szövegbefogadás folyamatát. Egy harmadik ok, valójában a legelső, hogy a szövegtan - magától értetődően - a szöveg szempontjából közelítette meg a szinonimák kérdését, és nem a szavak és szójelentések szintjén. Következésképpen a szövegtan vizsgálja a proformáknak - és ezen belül a szinonimáknak - nemcsak az előfordulását (okkurencia), nemcsak a gyakoriságát (frekvencia), hanem sorrendjét (szekvencia), az adott szinonima, illetőleg proforma preferenciáját és eloszlását (disztribúció) is a szövegben. Ezekkel a szempontokkal párhuzamosan a szövegtan vizsgálja a proformák - köztük a szinonimák - nyelvtani (hangtani, morfológiai, szintaktikai) alakját is. így a pronomen mellett felmerült a pro-verbum, a pro-adverbium és a proadjectivum,sőta pro-mondat fogalma is mint a proformák alfajai.