Gecső Tamás - Spannfarft Marcellina (szerk.): A szinonimitásról - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 1. (Budapest, 1998)
Balázs Géza: A szinonima antropológiai nézőpontból
Balázsi József Attila A SZÓLÁSHASONLA TOK SZINONIMITÁSÁRÓL „Az előadást semmi sem rontja olyannyira meg, a kényesebb fület semmi sem sérti oly nagyon, mintha (sic!) ugyanazon egy szó vagy ugyanazon egy szólásmód többször is hirtelen egymás után fordul elő; szükséges tehát ezen tekintetből is, hogy ugyanazon egy képzetnek kifejezésére több szavaink, ugyanazon egy gondolat kijelentésére több szólásmódjaink legyenek, amazokat egy értelmű szavaknak (szinonimáknak) nevezzük; emezek teszik pedig nagyobb részint a nyelv hajlékonyságát” - állapítja meg 1818-ban Teleki József gróf a Marczibányi Intézet által meghirdetett pályázatra benyújtott munkájában (283). A szinonimák azóta sem kerültek ki a nyelvészeti érdeklődés homlokteréből: újabb és újabb munkák foglalkoznak velük, hol tisztán jelentéstani, hol esztétikai, stilisztikai szempontból. A rokonértelműség fogalmát kezdettől fogva eltérően határozza meg a lexikológia, a grammatika és a stilisztika. Többnyire két alaptípusát különböztetik meg: a tökéletes szinonimákat, melyek — mivel ugyanazon valóságra vonatkoznak — az összes kontextusban kombinatorikusak, fölcserélhetők1 2 (pl. nyelvészet, lingvisztika) (KÁROLY 1970: 84; NOVIKOV: 227; Ullmann: 108-109; ZVENGINCEV: 137), s a részlegeseket, amelyek nem mindig helyettesíthetők be egymással (BUSSMANN: 525-526; TELEGDl: 157-158). O. Nagy GÁBOR osztályozásában fontos szerep jut a fokozati eltérésnek (poroszkál, üget, kocog, vágtázik)? a különböző látásmódnak (asszony, feleség, hitves, anya, menyecske) és a többszempontú, bonyolult vizsgálatnak is (hajt, űz, kerget, terel) (1991: 263-264). Ugyanakkor a szinonimja köréből ki kell zárnunk „azokat a különböző nyelvjárásokban élő, jelölő funkciójuk szempontjából egyébként egymásnak megfelelő szavakat, amelyeknek nincsen köznyelvi megfelelőjük” (O. NAGY 1991: 256). KAROLY SÁNDOR csak azokat tekinti szinonimáknak, „amelyeknek a denotativ jelentésük megegyezik, pragmatikus és szintaktikai jelentésük azonban többnyire különböző” (1970: 88). „A modem szinonimaszemlélet tehát élesen elválasztja a szó kognitív és emotív, denotativ és konnotatív jelentését, az előbbiben teljes egyezést kíván, az utóbbiban megengedi a különbözést. Mások terminológiájában ez a szinonimafogalom a stilisztikai szinonimja elnevezéssel ismert. [...] A szinonimák ugyanis éppen hangulati, Károly azonban PALEVSZKAJÁt idézve arra is fölhívja a figyelmet, hogy a fölcserélhetőség elképzelhető nem szinonim viszonyban lévő szavak esetén is, „mert a kölcsönös megértés szempontjából sokszor teljesen elég a jelentéseknek az a kölcsönösen közös, érintkező eleme, amely a szinonimitástól függetlenül meglelhető bennük” (1980: 149-150). A hamarosan megjelenő Magyar szókincstár munkatársai nem ragaszkodnak a fölcserélhetőség kritériumaihoz. 2 Ezek az igék természetesen csak a szinonimafogalom tág értelmezése szerint számítanak rokon értelműeknek, hiszen aligha jutna bárkinek eszébe, hogy a poroszkál-1 a vágtázik-kai helyettesítse. E szavak itt a mezőösszefüggés keretében kerülhetnek egymás mellé. A szinonimasor szomszédos elemei fölcserélhetők egymással, a két végső tagja azonban már nem.