Gecső Tamás (szerk.): Kontrasztív szemantikai kutatások - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 11. (Budapest, 2001)
Balázsi József Attila: "Minek nevezzelek?"
26 Balázsi József Attila társadalmi helyzete, a hagyomány) nehezen szoríthatók bele egyetlen összefüggő osztályozásba, egyik sem megnyugtató. A hivatalos megszólítások (öfőméltósága, elvtárs) a társadalmi berendezkedés függvényei, tehát változékonyabbak, míg a szeretett embertársunk becézgetésére használatos kifejezések (drágám, angyalom) jóval lassabban módosulnak. 2. Állatok megszólításokban Az emberi elme számára túlságosan elvont, homályos fogalmakat érthetőbbek, tárgyiasultabbak segítségével magyarázzuk (Lapsina 1998: 102-103). A zoonimák kiapadhatatlan forrásai a metaforikusán motivált elnevezéseknek, segítségükkel a legváltozatosabb tulajdonságok tehetők kézzelfoghatóbbá. A nyelv ÁLLAT —> EMBER metaforája a nyelv legkedveltebb kifejezőeszközei közé tartozik. „Egy részükre a deskriptiv jelentéstartalom nagy fokú elhomályosodása jellemző, ezek voltaképpen általános emocionálisan értékelő szavaknak tekinthetők: pl. állat, barom, tetű" (PÉTER 1991: 67). A szerelmes kedvesét virágokhoz is gyakran hasonlítja: rózsám, rózsabimbóm, violám, tulipánom, virágom, virágszálam (Zlinszky 1961: 283). Egyes állatok kicsinyeinek elnevezése az állat valódi vagy vélt tulajdonságainak révén kedveskedő megszólítássá válhat.* 5 A különböző nyelvek állatmetaforái között sok hasonlóság rejlik, azonban lényeges eltérések is megfigyelhetők. Gudavicius az orosz és a litván zoonimákat négy csoportba sorolja: 1) teljesen egyező jelentésűek: or. осёл ’szamár’ —> ’ostoba ember’, lit. asilas ’szamár’ —> ’ostoba ember’6; 2) részben eltérőek: or. баран ’bárány’ —» ’ostoba ember’, lit. avinas ’bárány’ —> ’ostoba ember’, azonban az oroszban ismert ’csökönyös’ értelemben is; 3) eltérő jelentésűek: or. курица ’tyúk’ —> ’jellemtelen ember’, lit. vista ’tyúk’ —> ’ostoba ember (főleg nő)’; 4) a metaforikus használat csak az egyik nyelvre jellemző: lit. apuokas ’fülesbagoly’ —> ’ostoba ember’, viszont az or. филин ’fülesbagoly’ nem rendelkezik ilyen jelentéssel (GUDAVIÍIUS 1984: 24—25).7 Persajeva orosz anyanyelvű beszélők képzettársításait vizsgálta a leggyakrabban használt húsz állattal kapcsolatban („Milyen? Mit csinál?”), majd a kapott adatokat összehasonlította az egynyelvű értelmező szótárak szócikkeivel. A tanulmányunkban előforduló állatok közül hét (pontosabban tizenegy, ugyanis a macska mellett ott a cica és a kandúr is, s a kutyára meg a nyúlra az oroszban két szó használatos) egyezik az ebben fölsoroltakkal. Gyakorisági sorrendben: ló, kutya, tehén, bika, kecske, nyúl (заяц), disznó, medve, (sporttárs), h) hangulati (pajti, szépasszony), i) kedveskedő (angyalka), j) alkalmi (vendég úr), k) megszólítás-helyettesítő (halló, kérem) (Ladó 1959: 23-36). Vlahov megkülönböztet: 1. általános udvariassági formákat (fiatalember, elvtárs, kislány), 2. társadalmi helyzetre utalókat (úr, tábornok úr, doktor), 3. rokoni és egyéb kapcsolatra vallókat (mama, húgom, földi), 4. nyelvhasználati fordulatokat (X elvtárs, Y úr), 5. érzelmi töltéssel rendelkezőket (galambocskám, barátom), 6. állathívó és -terelő szavakat (hé, csá, cicc) (Vlahov 1980: 227). A „verbális érintés” történeti változásait vizsgálja Fülei-Szántó gondolatébresztő munkája (1. az irodalomjegyzéket). 5 Leisi szerint „ha nem is az élen, de az előtérben találhatók az állatnevek” (Leisi 1980: 491). 6 A főnevek a jelentésükben szerepet játszó domináns szemantikai jegy (’buta’) alapján - a metaforikus jelentésszinten - azonosulnak egymással. „A részazonosság elegendő ahhoz, hogy az egészet azonosítsuk. Ez a p ars pro to to [eredeti kiemelés] elve” (Horváth 1996: 328). 7 Veres Péter Borcsa nevű hőséről mondja, hogy buta bivaly (A kelletlen leány).