Gecső Tamás (szerk.): Lexikális jelentés, aktuális jelentés - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 4. (Budapest, 2000)
Szabó Zoltán: Aktuális szójelentések alakulása a magyar szépírói stílus történetében
Aktuális szójelentések alakulása a magyar szépírói stílus történetében 257 latlanság, tisztesség és egyáltalán az, hogy a művészet, a „benti világ” és a madonna lelkületű társ, az „egy hófehérnél is fehérebb arcú leány”, más jelzőjével „a fehér világban élő fehér lélek” a megnyugvás, az öröm forrása. Mindezzel szemben áll a fekete jelentése, azaz a művésztől megtagadott „odakinti világ” romlottsága, bűnös gazdagsága, amelyben nincsenek eszmények, csak érdekek és érvényesülési ügyeskedések, és amelyben nagyfokú az elidegenedés. 5. A két világháború között és később is, tulajdonképpen ma is ható tárgyias-intellektuális stílus ugyan fontos, de mégis kevésbé számontartott irányzat (az első fejlődési szakaszban, 1927-1945 között fő alakítói: Babits Mihály, József Attila, Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Radnóti Miklós, Németh László). A tárgyias-intellektuális stílus szervező elve a szerkesztettség, az értelmes rendhez való igazodás, aminek velejárója a fegyelmezett rendezettség, valamint a magas értékszintet jelentő kifejezési módra való törekvés. Lényege az, hogy az író a közlést tárgyias tényekre bízza, és a tárgyiasságokkal kifejezett tények közötti összefüggések magyarázatára, gondolati általánosítására, törvényszerűségek felfedésére törekszik, mert - ahogy József Attila véli - „csak a törvény a tiszta beszéd” (Óda). A tárgyias elemek közlő funkcióját az őket összekötő sokféle összefüggés biztosítja. Kapcsolatukat nem külön szavak jelölik, hanem a szerkezet világítja meg. így lett a szerkezet elsődleges kifejezőeszköz. Ahogy József Attila állítja, a stílus az írásnak csak taktikája, a stratégiája a szerkezet (Összes Művei III, 223). Ugyancsak előzetes megjegyzésként még annyit, hogy ez esetben is az aktuális jelentések a képalkotáshoz kötődnek. A képekben elsősorban a tárgyiasság és az intellektuális viszonya nyilvánul meg többféle összefüggésben, többféle formában. Az egyik az, hogy a tárgyiasságnak megfelelő konkrét elem az intellektualitásnak megfelelő elvont fogalomhoz kapcsolódik. Ennek egyik sajátos formája megszemélyesítésként realizálódik. Konkrét, mindennapi dolgok vagy éppen elvont fogalmak megszemélyesítve mint tudatos, gondolkodó, töprengő lények jelennek meg, illetőleg a tudatosságból adódó, azzal összefüggő cselekvéssel kapcsolódnak össze. Néhány példa: „egy kis faldarab azon tűnődik, hulljon-e” (József Attila: Külvárosi éj), „a földön, mely csupa rend, / csupa okosság, csupa ész” (Szabó Lőrinc: Reggeltől estig II). Az aktuális jelentés szempontjából még jobb példa a következő: „a mérges rózsa meghajol” (József Attila: Nyár), azaz a mérgei jelentése ’lázongó, forrongó’, a meghajol jelentése: ’de még megalázkodik; beletörődik’ vagy „Dongó ődöng az erdő szélinél” (József Attila: Határ), ahol az ődöngnek az idilli életképből fakadó hangulatra utaló jelentése dominál, azaz kószál, andalog, őgyeleg, és mint andalogva tűnődő ember mélázik, de a dong, döngicsél akusztikai hatásra utaló jelentése is társul ide és a megeleveníthető képpel járó vizualitás sem kizárt (Hankiss 1969: 22). Mindkét jelentés (hangulati és akusztikai) folytatódik két sorral odább: „S tovaringatja fodrosán a szél / a tűnődve zümmögő időt”. Ez mint folytatás már a szerkezettel összefüggő eset. Több átváltás az elsődleges kifejezőeszközzé lett szerkezethez kötődik. A sok és sokféle szerkezeti eljárás közül a jelentésaktualizálódás szempontjából a szerkezet legjelentősebb, azonnal szembeötlő szerepe az, hogy eszköze az alkotórészek közötti átsugárzásnak, amely megvilágítja a jórészt metaforákból fakadó aktuális jelentések összefüggéseit, explicitebbé teszi jelentésüket, sőt, növeli jelentésük intenzitását.