H. Varga Márta: A szóképzés helye a magyar mint idegen nyelv tanításában - Dolgozatok a magyar mint idegen nyelv és a hungarológia köréből 41.
A szóképzési paradigma tehát szervezőelv a szókincsen belül: forma és jelentés közti viszonyokat erősít meg, és a szókincs egy részét motiválttá teszi. Egy-egy ilyen szósor többé vagy kevésbé produktív szóalkotási sémát alkot, analógiát mutat újabb, azonos szerkezetű és jelentéstípusú szavak létrehozásában. Az ilyen típusú szósorok erősítik egyes tagjaiknak a megértését, és megkönnyítik az új szavak alkotását. A morfológiailag motivált, tehát tagolt szavak a szóelemeken keresztül is többé-kevésbé utalnak denotátumukra, így nem mondhatók egyértelműen önkényesnek, és ilyen szempontból bizonyos fokig hasonlítanak a valóságra közvetlenül utaló morfológiailag motiválatlan, ám fonetikailag motivált hangutánzó vagy hangfestő szavakhoz. A magyar szókincs „világos” jellege aligha lehet kétséges, annál is kevésbé, mert rendkívül sok belső keletkezésű képzett és összetett szó van benne. Elég, ha egy-egy motiválatlan szó számos derivátumára (nő, nőcske, női, nőies, nőiesség, nőietlen, nőietlenség, nős, nősül, nőtlen, nőtlenség, nőzik), illetve a vele alkotott összetételekre (tanárnő, írónő, doktornő, színésznő, művésznő, énekesnő, királynő) gondolunk. Nyelvünket, annak szókincsét tanítva egyik fontos feladatunk, hogy rávezessük tanítványainkat a magyar szókincs „világos” jellegére. Az elemezhetetlen tőszavakat, a magyar beszélők számára is „homályos” lexémákat természetesen egyenként kell megtanítanunk. Képzett és összetett szavaink esetében azonban rá kell vezetnünk a magyarul tanuló diákokat a szóelemek felismerésére, elkülönítésére és funkciójuk megértésére. A szóelemek tudatosítása a tanulás során nagyon fontos feladat. 4. Bármelyik nyelv szóképzésének a leírásában a képzők viszonylag nagy számával találkozunk. A magyar nyelv grammatikai rendszerére különösen jellemző „a képzők fényűző bősége” (Bárczi 1955: 10). Ezzel magyarázható, hogy a magyarban a szóalkotásmódok közül talán éppen a szóképzésnek van a legnagyobb jelentősége. 4.1. Arra a kérdésre, hogy milyen módszerrel válogathatjuk ki a ma használatos képzők tömegéből az úgynevezett produktív (más szóval termékeny vagy aktív) képzőket, amelyeket rendszeresen és szabályszerűen alkalmazunk új szavak képzésére, még mindig nincs megbízható válasz. A képzők produktivitásának felmérése, tesztelése ugyanis meglehetősen aprólékos munka, amelyet nehezít az elméleti megalapozottság (több ponton is mutatkozó) hiánya, valamint a módszer kidolgozatlan volta. 4.2. A modem nyelvészet újfajta szempontjaira és eredményeire építő legújabb leíró magyar grammatikák is (É. Kiss et al. 1999, Kiefer 2000, Keszler 2000) részletesen foglalkoznak a képzők termékenységének kérdésével. Ezek egyikében a képzőproduktivitás következő meghatározását olvassuk: „A képző csak akkor termékeny, ha az adott szemantikai és szintaktikai feltételek mellett új szavak képezhetők vele” (Keszler 2000: 309). 3