Horger Antal: A nyelvtudomány alapelvei. Bevezetés a nyelvtudományba - Mesterművek 22. (Budapest, 2021)
Kicsi Sándor András: Utószó
126 dékánsága idején eltanácsolta József Attilát az egyetemről, s ő ezért negatív módon örökítette meg a Születésnapomra című versében. Horger József Attilának a Szeged című lapban 1925. május 25-én megjelent Tiszta szívvel című, Nincsen apám... kezdetű költeményére reagált hevesen, határozottan. József Attila legelfogultabb hívei Horgert még homoszexualitással is megvádolták, s a történet gyakran - főleg nyáron - tökéletesen értelmetlen, dehonesztáló, a ténylegesen lezajlott véres családi jelenetet is átfogalmazó zsurnalisztikába torkollik. Horger életrajzát valószínűleg a József Attilával való afférja miatt nem írták meg tisztességgel, s ugyancsak ennek köszönhető, hogy személyével (például házasságaival) kapcsolatosan több téves információ kering nemcsak szóban, hanem írásban, kinyomtatva és az interneten is. Szeged nagy helytörténésze, Péter László viszont számon tartja azt, hogy e városban mely házakban lakott (Péter 1983: 81), s József Attila eltanácsolása mellett megemlíti róla, hogy Radnóti Miklóst annak idején Sík Sándor védte meg Horgernek egy ellene tervezett támadásától (Péter 1983: 483-484). Horger jelen kötete a történeti-összehasonlító nyelvtudomány, s azon belül is az újgrammatikus iskola eredményeit közvetíti. A XIX. század utolsó harmadában diadalmaskodó, ekkortól az egyetemi pozíciókat uraló újgrammatikusok kezdetben német és dán tudósok voltak, s tanításaikat leginkább Lipcséből kiindulva sikerült meghonosítaniuk szerte Európában. Módszeres vizsgálataik során új, korukban merésznek számító tételeket vezettek be a nyelvtudományba. A legnevezetesebbik a kivétel nélküli hangtörvényekre vonatkozott, e szigorú princípiumot azonban részben feladták, például az analógia elvének, a kölcsönzések jelentőségének előtérbe állításával. Horger az újgrammatikus tanokat már az analógia és a kölcsönzések kellő fokú figyelembevételével ismertette, saját nézeteit, felismeréseit már enyhébb, kivételeket is jól tűrő törvények formájában fogalmazta meg. Elveiket az újgrammatikusok elsősorban hangtani példákra alapozták, ám érvényesnek tekintették őket a nyelvleírás más szintjeire, különösen az alaktanra, de a jelentés- és a mondattanra is. Az iskola nézeteinek paradigmaszerű kifejtése Hermann Paul műve (1880), melyet - nagy hatása ellenére - magyarul nem adtak ki, s helyette a hazai szerzők olyan munkáit használták, mint Horger jelen alkotása. Az újgrammatikusokat a XIX. század második felében a társadalom- vagy szellemtudományokra általában is jellemző pozitivizmus, historizmus és pszichologizmus jellemezte. Ennek a nyelvtudomány fejlődésére döntő hatású irányzatnak kiemelkedő magyarországi képviselője volt Horgeren kívül Simonyi Zsigmond, Gombocz Zoltán, Balassa József és Schmidt József. Az újgrammatikusok nyelvtörténeti kutatásaival párhuzamosan alapoztak meg olyan, ma már hagyományos nyelvtudományi szakágakat, mint a foneti-