Horger Antal: Magyar szavak története - Mesterművek 2. (Budapest, 2016)
Utószó
Utószó 188 Az Akadémia Marczibányi-jutalommal tüntette ki ezt az értékes művet, majd 1919-ben az Akadémia tagjává választotta Horger Antalt. 1922-től 1940-ig a Kolozsvárról Szegedre telepített Királyi Ferenc-József Tudományegyetem rendes tanára. Ekkor kerültek nyelvészeti érdeklődése előterébe a magyar nyelvtörténeti kutatások. Ennek során írta meg a Magyar szavak történetét. 1931-ben adta közre A magyar igeragozás története című összefoglaló művét. A nyelvészeti terepmunka inspirálta az Általános fonetika - Különös tekintettel a magyar nyelvre könyv elkészítését. Az 1929-ben megjelent írást Gombocz Zoltán hézagpótlónak nevezte. Szerteágazó népnyelvi kutatásainak koronájaként a magyar nyelvjárásokról 175 oldalas összefoglaló könyvet adott közre 1934-ben A magyar nyelvjárások címmel, benne 483 pontban mutatja be nyelvjárásainkat és a tájnyelvek sajátosságait. Horger Antal habitusáról sokat elárul, hogy A nyelvtudomány alapelvei című összefoglaló munkájában így ír: „minden tudomány szép, de a nyelvtudománynál szebb bizonyára nincs”. Ez a kijelentés a szerző egész munkásságát jól jellemzi, neki a nyelvészet nem a cédulák unalmas bogarászása, nem kínos fáradság, hanem olyan lelkes munka, amely egyszersmind gyönyörűséget, szórakozást is jelent. Sokszor érezni cikkeiben a felfedező örömét. Horger Antal 1940-ben 68 évesen vonult nyugdíjba, betegségektől gyötörve élt Budapesten. 1942-ben, 70 éves születésnapján Techert (Tompa) József cikkben köszönti a Magyar Nyelv hasábjain, áttekintve az idős mester életútját. 1946. április 14-én halt meg Budapesten, temetésén Kniezsa István mondott búcsúztatót, majd a Magyar Nyelv folyóiratban Sági István szép nekrológban értékelte gazdag életművét. Horger Antal a XX. század egyik legjelentősebb magyar nyelvésze volt. Értékes, termékeny munkássága öt évtizedet ölel fel. A szegedi korszakában írt legjelentősebb összefoglaló műveit újra kell olvasnunk, a benne megfogalmazott okfejtéseket ismernünk kell, ahol szükséges, tovább kell gondolnunk őket. Horger Antal és József Attila Horger Antal neve a nagyközönség számára József Attila életrajzából negatív felhangokkal közismert, mert a költő név szerint említi az 1937-ben írt Születésnapomra című versében: Lehettem volna oktató, / nem ily töltőtoll koptató / szegény / legény. //De nem lettem, mert Szegeden / eltanácsolt az egyetem /fura / ura. //... // „ Ön, amig szóból értek én, / nem lesz tanár e féltekén ” / gagyog / s ragyog. //Ha örül Horger Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, /sekély / e kéj. A versben említett esemény 12 évvel korábban történt. József Attila Tiszta szívvel című verse a liberális Szeged című újságban jelent meg az első világháborút, a trianoni békediktátumot és az 1919-es Tanácsköztársaságot követő feszült bel- és külpolitikai légkörben 1925. március 25-én. A József Attila-kutatás szerint a vers megjelenése után a költőt Horger Antal „eltanácsolta” a szegedi egyetemről. A költő az egyetemet nem hagyta el, tovább folytatta tanulmányait, a félévet