Kemény Gábor: A nyelvtől a stílusig. Válogatott tanulmányok, cikkek - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 100. (Budapest, 2010)

III. Stílusfejlődési tendenciák a XX. századi magyar szépirodalmi nyelvben

A „lelki táj ” mint közlésforma József Attilánál 385 Kabdebó Lóránt. Petőfi Irodalmi Múzeum - Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 207-20. Tverdota György 1987. Ihlet és eszmélet. József Attila, a teremtő gondolkodás költője. Gondolat, Bp. Tverdota György 1995. József Attila: Tanulmányok és cikkek 1923-1930. Magyarázatok. Osiris Kiadó, Bp. Tverdota György 2004. Konfliktus Babitsosai és a Baumgarten-díj. In: Eszmélet. In memoriam József Attila. Szerk. N. Horváth Béla. Nap Kiadó, H. n. [Bp.] 103-10. [Részlet ebből: Tverdota György: A komor feltámadás titka. Pannonica, Bp., 1998.] Vas István 1981. Mért vijjog a saskeselyü? 1-2. köt. Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp. Zelk Zoltán 1975. Reménykedem és rettegek. (A Magyar Televízió riportfilmjének rövidített szövege. Riporter: Keres Emil.) Kritika 11: 4-5. A „lelki táj” mint közlésforma József Attilánál* József Attila „tájleírásai” valójában projekciók (lelkiállapotok kivetülé­­sei). Hogy a tájnak - elsősorban a külvárosok sivár, elidegenedett tájainak - lelki, szellemi önarcképként való megfestése tudatos és szándékos volt nála, azt többek között abból a leveléből tudjuk, melyet Halász Gáborhoz intézett 1935-ben, amikor az a Medvetánc kötetről írott Nyugat-beli kritikájában „szemére hányta egyes túlságosan propagandaízű verseit” (1. Halász 1977: 769; a szóban forgó kritika: Nyugat 1935: I, 324-5). A költő ebben a levelében mintegy „védelmébe veszi” ezeket a költeményeket, de nem csupán a polgári kritika fanyalgásával, hanem a másik oldalról, a politikai baloldalról jövő elismeréssel szemben is. Ugyanis mind a fanyalgás, mind az elismerés félreértésen, mégpedig ugyanazon a félreértésen alapul: azon, hogy tartalomnak nézik, és eszerint ítélik meg azt, amit ő csak formának szánt. „Én a proletárságot is formának látom - szögezi le -, és ilyen értelemben élek motívumaival. Pl.: Nagyon sűrűn visszatérő érzésem a sivárságé, s kifejező szándékom ... számára csupán »jól jön« az elhagyott telkek­nek az a vidéke, amely korunkban a kapitalizmus fogalmával teszi értelmessé önnön sivár állapotát, jóllehet engem, a költőt csak önnön sivársági érzésemnek formába állása érdekel” (idézi Halász Gábor uo.). Vagyis a tájleírás, a város peremének, a külvárosi éjnek és a többi nevezetes motívumnak a megjelenítése alapjában véve nem cél az ő számára, hanem eszköz: az önkifejezésnek az esz­köze. Joggal kockáztathatja tehát meg Halász Gábor azt az esszéisztikusnak tűnő, de valójában nagyon is megalapozott és helytálló észrevételt, hogy „a külváros ő maga volt” (uo.). Rónay György egy műelemzésében „lelki táj”-nak nevezte Krúdy tájait, amelyek a belső és a külső, a pszichikai és a fizikai közt teremtenek - vagy pontosabban: ismernek fel és mutatnak be - korrelációkat (1971: 139). Szerintem * Előadás az MTA 1. Osztálya és a Magyar Irodalomtörténeti Társaság József Attila-ülésszakán (Budapest, 1980. szeptember 30.).

Next