Kemény Gábor: A nyelvtől a stílusig. Válogatott tanulmányok, cikkek - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 100. (Budapest, 2010)
III. Stílusfejlődési tendenciák a XX. századi magyar szépirodalmi nyelvben
Tárgyiasító és allegorizáló metaforaalkotás Cholnoky László kisregényeiben 369 nézni” (Lovass é. n. [1941.]: 209). Például a Balaton-felvidéki (arácsi) tájat minta tikkadtság, a felbomlás, a ködös reménytelenség társadalmi légkörének szimbólumát (a Régi ismerősben és több elbeszélésben). 7.3. Bori Imre Cholnoky László-tanulmányának az volt a fő megállapítása, hogy az író a szecessziós kezdetek után nagy lépéseket tett a szürrealizmus irányába, ezért életművének java része a „preszürreális próza” körébe sorolható (Bori 1972: 23). így illik ugyanis bele az újvidéki irodalomtörténésznek a magyar szürrealizmusról alkotott és több kiváló kötetében kifejtett koncepciójába. De hogy ennek a „preszürreális” prózának mik a stilisztikai jegyei, arról a tanulmány hallgat. Ahogyan ezt a szecesszió esetében is tettük, sorakoztassuk most fel a szakirodalom alapján a szürrealista stílus legfontosabb ismertetőjegyeit (vö. Szabó 1998: 208-11; Máthé 2005: 100—5):- szabad asszociáció, „automatikus” írás (a tudattalan felszabadítása);- grammatikai kongruencia - szemantikai inkongruencia;- a nyelvi kép középpontba állítása;- laza mondat- és szövegszerkesztés (montázs, kollázs). Valahogy ezek alapján a stílusjegyek alapján nemigen tudnánk ráismerni Cholnoky Lászlóra. Az első és a negyedik sajátosság határozottan nem jellemző rá. A nyelvi kép főszerephez jutása valóban megfigyelhető nála is, ez azonban nemcsak a szürrealizmusról mondható el, hanem a szecesszióról, a szimbolizmusról, sőt az impresszionizmusról is, vagyis nem tekinthető erős kritériumnak. Közelebb kerülhetünk viszont Cholnoky László szürrealizmusának elfogadásához, ha nem általában nyelvi képeket, hanem sajátosan szürrealista képeket keresünk írásaiban. Mert ilyenek valóban találhatók bennük, csak nem a szecesszió és a szimbolizmus, hanem az avantgarde modernség felől kell hozzájuk közelítenünk. Lássunk erre egy tanulságosnak ígérkező példát! Máthé Dénes szürrealista szövegsajátosságnak minősíti a tudat térszerű kezelését (Máthé 2005: 117). Ennek, pontosabban „az időbeliséget felfüggesztő képszerkezetek”-nek a szemléltetésére József Attilának Riának hívom... kezdetű versét (1925) idézi (i. m. 123): Csodálatos, hogy más nem vette észre feje fölött a virágokat, pedig én láttam, hallottam is, színes harangokat dobálnak jobbra-balra, belőlük mosolyognak föl jövőbeli gyerekei, közöttük jár, nagy gonddal ügyel rájuk, de erről sem tud, azt hiszi ilyenkor, hogy takarít, vagy hogy engem kínál meg vacsorával. Erről a szürrealistának mondott versről nekem eszembe jutott a Prikk mennyei útja vége felé található vízió: „a templompadkemény deszkájából, éppen Prikk arca előtt csodaillatú virágok nőttek, és beárnyékolták az arcát. Ezek után pedig úgy érezte, hogy az orgona szavából, amint feléje hullámzik, halaványkék fátyol fonódik, és lassan, lágyan a szemére ЬогиГ (P. 91-2). Ezek a virágok már nem a szó szoros értelmében vett nyelvi képek (pl. tárgyiasítások vagy szim