Kemény Gábor: A nyelvtől a stílusig. Válogatott tanulmányok, cikkek - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 100. (Budapest, 2010)
III. Stílusfejlődési tendenciák a XX. századi magyar szépirodalmi nyelvben
... dudás a fuvolást... ” (Babits-motívumok József Attila-versekben)379 balga az emberi faj, nem nyughat, elrontja a jót is, százakon át épít, s egy gyermeki cívakodásért újra ledönt mindent; sürgősebb néki keserves jussa a bandáknak, mint hogy kiviruljon a föld és a konok isteneket vakítva lobogjon az égig szellem és szerelem - [...] Az átvétel szándékossága nem lehet kétséges: már esett szó arról, hogy József Attilának kedvenc Babits-verse volt a Mint különös hírmondó..., sőt a legnagyobb magyar versek között jelölte ki a helyét. A verszárásnak egy korábbi változatában még „munka és szerelem” olvasható (1. Szabolcsi 1998: 748); József Attila érezhetően hezitál, hogy átvegye-e Babitstól a „szellem és szerelem” paronomáziáját, végül az átvétel (az „eltulajdonítás”?) mellett dönt. De többről van itt szó, mint tudatos átvételről. József Attila megpróbál még javítani is az általa nagyra becsült Babits-versen azzal, hogy a szellem és szerelem formulát versének legvégére helyezi, ezzel kiemeli, és 2 + 4-es alliterációval is nyomatékosítja: /űsérje /rét ízülője ízemmel: a ízel lem és a ízerelem! „A szellem és a szerelem ugyanazzal a nyelvteremtéssel született, mint a gyöngy-göröngy, ölni-ölelnF (Szabolcsi 1998: 748). Az utóbbira József Attila Freud-verse (Amit szivedbe rejtesz) és egy lehetséges Babits-előzmény kapcsán még visszatérünk. Ha az első idézet (a Cigánydalból) inkább hommage volt, a második (a véges végtelen) pedig inkább Javítás”, ez a parafrázis egyszerre tekinthető hommage-nak és javításnak, főhajtásnak a Mester előtt, de versengésnek is vele. Még mindig! 4. Előadásom kezdetén hivatkoztam Fábián Dániel emlékezésének arra a részletére, amely szerint József Attilának a Babits-kritika megírása előtt „állandóan Babits Mihály izgatta fantáziáját. Majdnem minden verseskötete és prózai írása állandóan előtte volt, folyton tanulmányozta” (idézi Szabolcsi: ÖM. 3: 297). Ebből a visszaemlékezésből nem derül ki egyértelműen, hogy prózai írásokon mit kell érteni: esszéköteteket, noveliásköteteket vagy mindkettőt. Bizonyos szövegbeli egyezések arra engednek következtetni, hogy József Attila Babitsnak a novelláit is olvasta, ismerte. Több nyelvi képének forrását (vagy legalábbis párhuzamát) ugyanis azokban találhatjuk meg, vagy azokban is megtalálhatjuk. Kezdjük a vizsgálódást a Téli éjszakának (1933) ezzel a komplex képével: A lég finom üvegét megkarcolja pár hegyes cserjeág. Stoll Béla ezt a részletet a Gondok kereplője kezdősoraival veti egybe, amelyeket a „tárgyi kritikai tanulmány” oly élesen bírált és kétféleképpen is „helyesbített” (Stoll 1993: 59). Véleményem szerint a képet sokkal közvetlenebb