Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Sipos Lászlóné: Metaforák József Attila szonettjeiben
Metaforák József Attila szonettjeiben 213 Ezek a szóképek a szószerkezetláncokhoz hasonlóan legalább két megállapítássá transzformálhatok, de a megállapítások mindegyike ugyanarra az alanyra vonatkozik: „A rengő búza [...] Tikkadtan fekszik lábaikhoz hullva” (32.), azaz a búza reng, a búza tikkadt, a búza fekszik; „Sötéten, büszkén, lázadó imával [...] szárnyal (ti. a füst)” (86.), azaz a füst sötét, a füst büszke, a füst lázad, a füst imádkozik (vagy: az ima lázad?); „Hol tört Robot izzadton ténfereg” (138.3.), azaz a Robot (nagybetűs, jelképesallegorikus alany) tört, a Robot izzadt, a Robot ténfereg; „De szűzre mos minden fekélyes lelket / Hideg hulláma s mormol komolyan” (138.8.), azaz a folyó hulláma (lelkeket) mos, a hullám mormol, a hullám komoly stb. A határozói igeneves szerkezettel alkotott kombinált képekre is nagyrészt a 20-as években találunk példát. Természetszerűleg bonthatók ezek a szóképek is legalább két megállapításra, mivel igei alaptaghoz csatlakozik az igenévi bővítmény, „a csonka-kombinált igei metafora a határozói igenévvel bővített szerkezet: lelkem sikoltva megriad (József Attila: Hazám)” (GÁSPÁRi 1995: 57). A József Attila-szonettekből vett példák tanúsága szerint a határozói igenév igei alapjelentésre visszavezethető, tehát valóban kombinált metaforát hoz létre: ugyanahhoz az alanyhoz tartozik egy igei állítmány és egy cselekvést valamilyen körülményként feltüntető határozói igenév, pl. „Öreg, borús vers kél borongva bennem” (58.), azaz a vers kél bennem és a vers borong. (A jelzői szerepű melléknévi metaforákat is átalakíthatjuk minősitő predikatív szerkezetté, s ezzel már négyre szaporodik a megállapítások száma: a vers öreg, a vers borús - bár ez utóbbi kettőt közös alaptaghoz tartozó mellérendelő szintagma bővítményeként egy metaforának számítottam.) Ugyanennek a szonettnek egy másik helyén külön mondatnak van ugyan feltüntetve a határozói igeneves szerkezet, de egységes tartalmú a közlés („A Nap búcsúzik. Tört örömre festvén / A messzit”), hisz azonos alanyhoz tartoznak a megállapítások. A Pap a templomban (68.) „És nyöszörögve és sohajtón / Egy lélek sír a templomajtón” sorpárjának alanya a lélek metonímia, ehhez metaforikus igei állítmány társul két határozói taggal bővítve. A határozói igenév és a határozóragos melléknév (eredetileg melléknévi igenév) alaptagja és funkciója azonos, mindkettő igés predikatív szerkezetté transzformálható: a lélek nyöszörög, a lélek sóhajt, a lélek sír. Az itt említett metaforák némelyike több kategóriába is besorolható, például a Szeged alatt című szonett egyetlen verssora lehet melléknévi metafora jelzőként: Öreg, borús vers kél borongva bennem; olyan igei metafora (megszemélyesítés), ahol az igei alaptaghoz tartozó alany nem személy/élőlény: Öreg, borús vers kél borongva bennem; határozói igeneves kombinált kép: Öreg, borús vers kél borongva bennem. Az igenevek harmadik fajtája, a főnévi igeneves szerkezet nem ilyen értelemben vett kombinált kép, mivel csak modális árnyalatot hordozó kell, bír, tud mellett fordulnak elő ezek a szóalakok: „Mért is kell búmat rímbe önteni?” (58.); „Ritka mosolyom dalba kiönteni nem bírtam” (92.); „Mert nem tudok gyöngyszót hullajtanf’ (138.10.). Szemantikai alapon a főnévi igeneves álszintagmák mindegyike az igei metaforákhoz tartozna, mivel a mellettük álló modális segédige egyértelműen kifejezi a cselekvés módját, idejét és a cselekvő személyét (valamint a modális árnyalat kiiktatásával egyszerű igei metaforákat kapunk; mért öntöm búmat rímbe?; mosolyom dalba ki nem öntöm; gyöngyszót nem hullajtok); ugyanakkor a cselekvés személytől és időtől elvonatkoztatott megnevezése közelít az elvont főnévi jelentéshez (mért kell a rímbe öntés; a dalba kiöntést nem bírtam; a gyöngy