Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Sipos Lászlóné: Metaforák József Attila szonettjeiben
Metaforák József Attila szonettjeiben 219 Mire a rendszer (táblázat) elkészült, a metaforák osztályozásának néhány tanulsága is körvonalazódott. A leginkább figyelemreméltó jelenség, hogy teljes/kifejtett metaforákra csak a főnévi metaforák között találni példát. Nem mást jelent ez, mint hogy az azonosítás eredendően a rámutatás, megnevezés gesztusához kötődik, tehát elsődlegesen a főnévi metaforát nevezzük metaforának. Az elliptikus (csonka, kifejteden) metaforák melléknévi és igei típusai a megnevezett dologhoz tartozó minőségen vagy cselekvésen keresztül, tehát másodlagos érvénnyel, járulékos elemként fejthetik ki szemantikai és stiláris hatásukat (bár változatlanul kettősképként: két elem fölcserélésével). A kombinált képek, komplex és továbbszőtt képek pedig már túllépik az egyszerű (két fogalomszóra kiterjedő) elemi kép határát, tehát harmadfokon tartozhatnak a metaforát tartalmazó, terjedelmesebb költői képek csoportjához. A metafora legszűkebb értelemben (a legegyszerűbb logikai műveletként: A = B, mindkét elem megnevezésével) tehát azonosító predikatív szerkezetű vagy arra visszavezethető főnévi kettőskép, amelynek működési elve alkalmasnak bizonyult minősítő megállapítás és igei állítmány kifejezésére is, azaz a minőség, tulajdonság, illetve a cselekvés nevének más szóval való helyettesítésére. A metafora fogalmi tartalmának kibővítésével tehát melléknévi és igei jelentésátvitelről, azaz kettősképről (Zalabai 1981: 40-41) is beszélhetünk. Az eredetileg kettősképként funkcionáló metafora azután három- vagy többelemü szószerkezetbokrokra is kiterjedhet, amelyekben a kölcsönviszonyok (1. uo. 44) nyilván nehezebben ragadhatok meg, de a szónak még tágabb értelmében ezek a terjedelmesebb, bonyolultabb trópusok (kombinált és komplex képek) is metaforakapcsolatoknak tekinthetők. IV. A mennyiségi adatok összevetése, az eltérések értékelése Az eddig megállapított kritériumok alapján a vizsgált 77 szonettben 819 metafora fordult elő. Az 1921 és 1937 között létrejött költői termésre vetítve ez szonettenként 10-nél több (10,636) metaforát jelent. A 20-as évek 54 szonettjében 663, a 30-as évek 23 szonettjében pedig 156 metafora fordul elő, tehát a 20-as évek szonettjeiben valamivel több mint négyszeres a metaforák száma, mint a 30-as évekéiben. Ezt a nagy eltérést elsősorban az okozza, hogy a korábbi évtizedben a szonettek száma lényegesen magasabb, csaknem két és félszerese az utolsó évtizedének (1. táblázat). Ezért az egyes metaforatípusok abszolút előfordulási száma mellett feltétlenül viszonyítani kell egymáshoz a két időszak egy szonettre jutó metaforáit (2. táblázat). Mivel az elvégzett számítások szerint a korábbi évtized metaforáinak száma többszöröse az 1935-37 közöttieknek, ez az adat is alátámasztja a már ismert és többször megállapított tényt, hogy „míg József Attila úgynevezett fénykorának (1928-1934) nagy verseiben elsősorban nyelvi-képi-stilisztikai mozzanatokból épülnek föl a legnagyobb hatású, komplex struktúrák, addig kései, 1936-37-ben írt verseiben, mint ismeretes, a metaforák, képek száma csökken, és a versek felépítésében mind nagyobb szerephez jutnak a különböző jellegű és értékű gondolat-, érzelem- és magatartássíkok” (HANKISS 1969: 35). Érdekes - és nyilván nem véletlen -, hogy az ún. nagy versek időszaka egybeesik a szonett teljes hiányával (következésképpen ha elfogadjuk, hogy 1928-1934 József Attila fénykora, akkor azt kell megállapítanunk, hogy épp a fénykorában nem írt szonetteket).