Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Sipos Lászlóné: Metaforák József Attila szonettjeiben
Metaforák József Attila szonettjeiben 225 A továbbszőtt képektől elkülönítve, komplex képekként tartjuk számon Hankiss Elemér nyomán „azokat a többszörös metaforákat, melyek kezdetleges formában már József Attila korai verseiben is fel-felbukkannak, majd 1928-29-től fogva teljes gazdagságukban kibontakoznak, és a költő életművének egyik meghatározó stílusjegyévé emelkednek”. Ezeknek a komplikáltabb képeknek jellemző sajátságuk „a hatás intenzitásának igen magas foka” (Hankiss 1985: 490). A József Attila-szonettekben ilyen többszörös metaforákat 1923 után nem találunk. Az első időszak komplex képei tehát nyilván a kezdetleges felbukkanásokra lehetnek példák, az 1935-37-ben írt szonettekből viszont feltűnő módon hiányoznak a komplex képek. Annál magasabb arányban fordulnak elő ennek az időszaknak a szonettjeiben (is) a hasonlatok. Az Illyés Gyula-i megközelítés értelmében tehát a későbbi időszak szonettjei bizonyosan nem a szimbolista költői stílus megtestesülései, ám annál indokoltabb annak a kérdésnek a felvetése, hogy a metaforák és a hasonlatok száma hogyan változik a szonettekben. A két időszak szonett-termésének nagyságrendi különbözését már ismerjük, sokatmondó viszont az összes hasonlat száma a 77 szonettben: 79, azaz átlagban 1,026 hasonlat jut egy műre. Az összes hasonlatnak 62,03%-a (49 db) a 20-as, 37,97%-a (30 db) a 30-as évek szonettjeiben található, ami időszakonként egy szonettre vetitve egyértelműen mutatja, hogy a későbbi korszakban a hasonlatok száma szignifikánsan nő: 0,91, illetve 1,30 hasonlat jut egy szonettre. Még ennél is feltűnőbb a metaforák arányának változása: a későbbi évek szonettjeiben majdnem felére csökken (egy versre a 20-as években 12,26, a 30-as években már csak 6,78 metafora jut). Figyelembe véve, hogy megszabott terjedelmű szonettekről van szó, megállapíthatjuk, hogy a korábbi években szinte minden verssorra (!) jut 1 metafora. Az 54 szonett közül összesen négyben találhatunk 20 metaforát (29., 58., 86., 138.6.), ami tekintve, hogy már a soronkénti egy metaforától is meglehetősen zsúfolt és bonyolult lehet a vers - próbára teszi a szonett teherbírását. Kimondottan az érthetőség rovására megy, illetve képzavarhoz vezet a metaforák magas száma A Kozmosz éneke című szonettkoszorú némely darabjában; viszont a Mesterszonettben a kuszaságok kisimulnak, átláthatóvá válnak, s még az egység is megvalósul a kozmikus távlatokat átfogó költeményben. (Ha ebből esetleg azt feltételeznénk, hogy a középső darabok előtt elkészült a ciklus záródarabja, és az előzményeket hozzá kellett igazitani, akkor ezt a véleményünket megerősítő adatokat a Stoll Béla által közzétett kritikai kiadásban is találhatunk.) Azt persze, hogy ha verssoronként egynél több metafora fordul elő egy versben, az kuszává teszi a lírai gondolatmenetet, nyilván nem lehet általános érvénnyel kimondani, hisz a Mesterszonett világos és egységes annak ellenére, hogy 22 (!) metafora található benne. A hasonlatok megoszlása sokkal kiegyensúlyozottabb, egy szonettre maximum 4 hasonlat jut; mindkét időszakban csak egy-egy ilyen verset találunk (138.5.; 543.), és egyikben sem kelt zsúfolt hatást. A 20-as évek szonettjei között 29, a 30-as években 8 szonett nem tartalmaz egyetlen hasonlatot sem (ez is a növekvő arányt mutatja). A metaforák és hasonlatok eltérése tehát ellentétes tendenciát mutat: az utolsó években a metaforák aránya csökken, a hasonlatoké növekszik. Ugyanez a tendencia kifejezhető a hasonlat nélküli versek arányával is: 0,537, illetve 0,348, viszont a metaforák nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy hasonlat nélkül ellehet nem egy szonett, de metafora nélkül nem (legalább egy metafora még a Perc című realista életképben is akad: a nap „tüzesiti a leget”). A legbonyolultabb képalkotás - még ha a hasonlatok és metaforák számától eltekintünk is - A Kozmosz énekében figyelhető meg. A szonettciklus némely darabját az egyébként is