Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Sipos Mária: A metafora sajátosságai az osztják hősénekekben
Metaforák József Attila szonettjeiben 227 logikai művelet mint értelmezési alap ekkor sem maradhat el. Az alapvetően intellektuális élményt nyújtó metaforikus képek nem pusztán a gyönyörködtetést, hanem a gondolat felismertetését szolgálják, az érzékszerveinkre ható, díszítő szerep mellett a költő a befogadó szemléletét saját látásmódjához közelíti az összefüggések felvillantásával. Erről beszél a metaforagép létrehozásával próbálkozó Emmanuele atya is az ifjú Roberto de la Grive-nek Umberto Eco regényében, A Tegnap Szigetében: „Ha igaz az, hogy az Éjz, következésképp a’ Tudás távoli Ösmeretek öjzvekaptsolásában és különböző dolgok egymáshoz hasonlításában áll, akkor tsakis a’ legügyesebb és legsajátosabb Szókép, a Metaphora képes rá, hogy Ámulatot keltsen...” Ha az össze nem illő, távoli dolgok egymáshoz hasonlítása túlzottan egyéni, az anomália olyan mértékű, hogy meghaladja a befogadó szemléletének határait, nem ámulatot kelt, hanem hüledezést, és nem gyönyörködtet, hanem zavarba ejt. „Metaphorákat kitalálni, azaz öszvehasonlíthatatlanul változatosabbnak látni a’ Világot annál, a’milyennek a’ pallérozatlan elmék látják, nos, ez is egy Mesterség, a’mit meg lehet tanulni” (ECO 1999: 89). József Attila szonettjeit vizsgálva ennek a mesterségbeli tökéletesedésnek lehetünk tanúi. A 20-as évek szonettjeiben akadnak olyan megoldások, amelyek túlburjánzó képeikkel valóban zavarba ejtik az olvasót, mindenekelőtt A Kozmosz éneke egyes darabjaiban, ahol a nagyarányú gondolatot metaforák halmaza fonja körül, s emiatt néha maga a gondolat válik nehezen követhetővé (1. az idézett példákat). A képek a végtelenbe tartanak, a költő „külön világ”-át merész társítások teszik egyedivé, s gyaníthatóan épp ez a költő elsődleges szándéka. Ugyanakkor a pontosan körvonalazható, konkrét helyzetek megjelenítése során a valóság lényeges összefüggéseinek megvilágítása a korai szonettek metaforáiban is szemléletet alakító tényező, aminek jellemző sajátsága „a jelentés szintjén fellépő és kognitív oszcilláció, azaz egyfajta ritmus” (BENCZE 1996: 241). Az elvont megállapítások érzékletes, figyelmünket megragadó formában, maradandó esztétikai élményként alakítják szemléletünket. Ez az ámulat a szóképből eredő esztétikai hatás, amit a metafora azáltal biztosit, hogy a világjelenségeit egymással kapcsolatba állítva „egyetlen Szóban több Obiectumot is fölfedeztet velünk” (Eco 1999: 89). Irodalom Bencze Lóránt: A szóképek, az alakzatok és a metaforaalkotás (Trópusok és figurák). In: Hol tart ma a stilisztika? Szerk. Szathmári István. Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest 1996. Eco, Umberto: A Tegnap Szigete. Ford. Barna Imre. Európa Könyvkiadó. Budapest 1999. Fónagy Iván: metafora szócikk. In: Világirodalmi lexikon VIII. Akadémiai Kiadó. Budapest 1982. Gáspári László: Stilisztika (Egységes jegyzet). Nemzeti Tankönyvkiadó. Budapest 1995. 50-69. Hankiss Elemér: József Attila komplex képei. In: A népdaltól az abszurd drámáig. Magvető Kiadó. Budapest 1969. Hankiss Elemér: Az irodalmi kifejezésformák lélektana. Modem Filológiai Füzetek 7. Akadémiai Kiadó. Budapest 1970. Hankiss Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell. Magvető Könyvkiadó. Budapest 1985. Horgas Béla: Mit jelent? In: Levendel Júlia-Horgas Béla: Nyomolvasás. Tankönyvkiadó. Budapest 1978.