Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Szabó Zoltán. Metaforák stílustörténeti megközelítésben
Metaforák stílustörténeti megközelítésben 259 A konkrétnak és az elvontnak eddig tárgyalt kapcsolata nagyobb szövegegységeket is alakít, a képek nagyobb szövegtérben foglalnak helyet. A kettő verssomyi vagy több verssornyi szemantikai síkokat alkot, amelyek egy-egy versben egymást váltják, és így a vers szemantikai szerkezetét alkotják, ami szintén a szerkezet közlési fontosságát bizonyítja. A síkváltások lényege az, hogy egy konkrét tény vagy élmény megfogalmazását egy elvontság, egy gondolat, néha az általános, a törvényszerű jelzése követi (az egyik részlet néha nem kép): Búcsúízzel izgatnak a csókok. / Öreg öröm, nem tud vigasztalni: / óh jaj, meg kell halni, meg kell halni (Babits Mihály: Ősz és tavasz között), Látom, megáll a vasalóval. / Törékeny termetét a tőke megtörte (József Attila: Anyám), Én fölnéztem az est alól / az egek fogaskerekére - / csilló véletlen szálaiból / törvényt szőtt a múlt szövőszéke (József Attila: Eszmélet VII), jó vizek, öntözzetek meg, / és kit oly rosszul szeretlek, / válts meg, égi tisztaság (Szabó Lőrinc: Egy pohár víz). Eszerint az átváltódó szemantikai síkok linearitása önmagában véve is intellektualitásra vall, hisz képiségében a megismerés folyamatát, az általános, a törvényszerű felfedését jelzi. És jellegzetes az is, hogy az átváltás módja a szerkesztés, és eszköze a versszerkezet. A szerkezet arra is jó, hogy eszköze az alkotórészek közötti átsugárzásnak, amely megvilágítja a metaforák összefüggéseit, explicitebbé teszi jelentésüket, sőt növelheti jelentésük intenzitását. Lényege az, hogy egy metafora jelentése átvillan egy másikéba, odakapcsolódik egy másikéhoz. Például József Attila Nyár című versében a mérges rózsa színével a vörös nyárhoz és mindkettő a vérbő eperhez kapcsolódik, a három metafora egymásba játszik. Egyszerre több sík van jelen, ezek között a befogadó ide-oda vibrálást érez, és ez azért is fontos, mert e nélkül Hankiss (1969: 19-20) szerint „nincs költői hatása a metaforának”, vagyis - tágítva a kört - a tárgyias-intellektuális irányzat metaforáinak a szerkezetből fakadó irányzati sajátosságai azért is elsődlegesek, mert az esztétikum fő forrásai. A tárgyias-intellektuális stílus egyik belső változata a sűrítő stílusforma. Fő alakító eszköze az elsősorban metaforákból álló tömör lírai kép, amelynek több formáját tarthatjuk számon. Az egyikre az jellemző, hogy egyetlen azonosítás szolgál a képek, képrészletek alapjául. Szabó Lőrinc versében (Mert sehol sem vagy) az azonosítás lényege az, hogy a részfogalmak általánosításával az azonosítás így értelmezhető: a kedves ruhája a természet (P. Dombi 1968: 73). Ezt fejti ki, részletezi több metafora: Mert sehol se vagy, mindenütt kereslek, / nap, rét, tó, felhő, száz táj a ruhád. A tömörítés másik fontos eszköze a HANKlSStól (1969: 13—40) tárgyalt komplex kép, amelyben eltérő jelentéskörökbe tartozó metaforák fonódnak egymásba: reggel az erkölcs hűvös, kék vasát / megvillantja a fagy (József Attila: Fák). Itt három sík (elvont, hőmérséklet/tapintás, vizualitás) játszik egymásba. Az olvasó az első pillanatban nem tudja, hogy mi minek a metaforája: az erkölcs és a fagy olyan hideg és kegyetlen, mint a reggeli fény, vagy a reggeli fény olyan hideg és kegyetlen, mint az erkölcs és a fagy, és még tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy a három jelentéssíkban benne rejlik még egy negyedik (vas, villanó vas), amely mindháromnak metaforája: a fénynek, fagynak és erkölcsnek. Mint oly sok más esetben, itt is az összefüggések tisztázása oldja fel a képekbe sűrített jelentést, és itt is a síkok állandó egymásba villogása a stílushatás, az esztétikum legfontosabb forrása (Hankiss 1969: 30-31). A harmadik forma lényegében egy szóhoz kötődik. Tömör lehet ugyanis a kép, ha egyetlen szó villant fel különböző jelentéseket, és teremt többféle társitási lehetőségeket: Poros a