Kemény Gábor (szerk.): A metafora grammatikája és stilisztikája - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 10. (Budapest, 2001)
Gáspári László: A stilisztika grammatikája
A stilisztika grammatikája 83 nyaként ugyanis nem szerepelhet (kötöttség), mint állítmány saját alanyát jelöli, a nyelvtani szerkezettel tehát saját azonosságát. Ezen belül már a motiváltság egyik aspektusa például amelynek szintén van grammatikai vetülete -, hogy a szerkezetben kategóriával azonosított + kategória vagy két egyedített fogalom szerepel. Az elsőre példa: A bánáti egy nagy óceán (Petőfi), melyben mindig a tágabb körű fogalom - itt az óceán - az állítmány/viszonyító (az idézet egyúttal pragmatikailag motivált hiperbolikus megnyilatkozás-metafora). A másik forma az azonosított + azonos: Senkiföldje egy csecsemő szemel (Pilinszky: Senkiföldjén). Ez utóbbi viszont - éppen a hozzárendelő szerkezet természeténél fogva - már többféle olvasatot is megenged, a tartalmi síkok grammatikai funkciója a szerkezeten belül ugyanis megfordítható: Gyémántos, hüs heringen élek, bútoraim az égi fények ... (József Attila: Zúzmara); vagy: Sápad a kék hegy tábor, fátyola távoli zápor (Babits: Új Leoninusok). Közhely, hogy a metafora ún. szintetikus ítélet, olyan dolgok között létesít kapcsolatot, melyeket a puszta meghatározás (az igaz vagy hamis) nem kapcsol össze. Az irodalom textualizált világában azonban - például a hozzárendelő szerkezettel jelölt - asszertív beszédaktus, apodiktikus megnyilatkozás: A lelkem ódon, babonás vár (Ady: A vár fehér asszonya); nagy, álmos dzsungel volt a lelkem (József Attila: Hazám); vagy: Daloknak szent hegye: a lelkem (Ady: Búgnak a tárnák).