Pethő József: Alakzat és jelentés. Az alakzatok stílus- és jelentésképző szerepe a szövegben - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 129. (Budapest, 2011)
II. A tulajdonképpeni alakzatok a szövegben
126 A TULAJDONKÉPPENI ALAKZATOK A SZÖVEGBEN c) Paralelizmus Ha kerülsz, ne kerülj el messze, köténykéd lennék, ne tépj össze, dalocskád lennék, ne hallgass el, kenyérkéd leszek, ne taposs el. (Sok gondom közt, 1928) Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz. (A Dunánál, 1936) A halmozások gyakran alakzattársulásokban jelennek meg: Szeretlek, mint anyját a gyermek, mint mélyüket a hallgatag vermek, szeretlek, mint a fényt a termek, mint lángot a lélek, test a nyugalmat! (Óda, 1933) A paralelizmus és az (említett) kiazmus mellett (lángot a lélek, test a nyugalmat) itt, az anaforikus ismétléseket, illetve a megszemélyesítéseket és a metaforát is figyelembe kell vennünk, ha a részlet szerkezetét, jelentését vizsgáljuk. A József Attila-versek halmozásainak jelentésszerkezetéhez közelítve legyen kiindulópontunk magának a költőnek a magyar szóról, és ezáltal természetesen saját költészetéről adott következő jellemzése: „A magyar szóból finom műszer lett, zajtalan sebességű gép, mellyel a mérnöki elme könnyedén alakíthatja fogalmait. De a lélek homályos vidékeit is lágyan kiemeli mélyeiből költőink ihlete. [...] Egyszóval nyelvünk ősi és modem, erdei, mezei és városi, ázsiai és európai. Mi is ősiek és modemek vagyunk, európai magyarok” (József Attila: Tanulmányok, cikkek, bírálatok. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest. 1977: 349). Különös fontossága miatt emeljük ki az idézett szövegrész néhány ellentétét: mérnöki elme - költői ihlet, fogalom - a lélek homályos vidéke, ősi - modern, erdei, mezei - városi, ázsiai - európai. Az a fajta dinamikus dualizmus jelenik itt meg, amely József Attila költészetében az annyira jellemző „síkváltások”ban is megvalósul. Ezek a váltások a szöveg kisebb és nagyobb egységeiben egyaránt megfigyelhetők. Hankiss Elemér (1985: 511) például József Attila komplex képeit elemezve mutatott rá ezek meghatározó szerepére: a Külvárosi éj zárósoraiban a köznapi és magasztos, kézzelfogható és elvont, emberméretű és kozmikus, vizuális és metaforikus „sík mosódik egymásra”. A Téli éjszaka következő részletéről Hankiss szempontunkból szintén figyelembe veendő megállapításokat tesz: