Szabó Dénes: A magyar nyelvemlékek - Mesterművek 9. (Budapest, 2014)
Bevezetés
BEVEZETES A nyelv -— az emberi érintkezésnek, a gondolatok kicserélésének az eszköze — együtt keletkezett és fejlődött a társadalommal. Azt az állapotát, amelyben most van, vagy amelyben egyáltalán elénk tűnik, hosszú, sok évszázados vagy évezredes alakulás, változás, fejlődés után éri el. A nyelvnek a kezdetei ugyanis végső fokon messze az őskorba nyúlnak vissza. A nyelv nem öröklődik azonban változatlan formában nemzedékről nemzedékre, hanem szókincsében, a szavaknak szerkezetekké, mondatokká kapcsolásában idővel jelentős módosulások, változások mennek végbe. ,,A termelés . . . fejlődése, az osztályok megjelenése, az írás megjelenése, az állam létrejötte, amelynek az igazgatás számára szüksége volt többé-kevésbé szabályozott írásbeliségre, a kereskedelem fejlődése, amelynek még inkább szüksége volt szabályozott írásbeliségre, a sajtó megjelenése, az irodalom fejlődése, mindez hatalmas változásokat idézett elő a nyelv fejlődésében.” (Budapest, 1950. 241.) A nyelvnek tehát megvan a maga története, amelyet ismernünk kell, hogy a mai nyelv jelenségeit, annak mai rendszerét, fejlődésének törvényszerűségeit megérthessük, és mindezeket helyesen magyarázzuk. A nyelv anyagi hordozója a hang, illetőleg a hangoknak sajátos sora, amelyet hallunk, és ezáltal képesek vagyunk a velük kifejezett gondolatokat megérteni. A hangok azonban elhangzanak, és nem hagynak olyan maradandó emléket, amelynek segítségével a nyelv fejlődését meggyőző erővel megrajzolhatnék. De nagy segítségére jön a nyelvtudomány művelőinek az írás, amely a hosszú évszázadok előtti nyelvi állapotot több-kevesebb tökéletességgel megőrzi. Az egyes nyelvek konkrét történetét írásos emlékek hiányában nem írhatnók meg, a nyelv történeti vizsgálata lehetetlen volna. Mivel a nyelv az idők folyamán állandóan változik — újabb és újabb sajátosságokat termel, régi szavakat és szókapcsolási módokat elhagy, más nyelvekből egyes elemeket átvesz és ezáltal gyarapszik, tökéletesedik —, a nyelvbúvár számára minden kor minden feljegyzése méltó a figyelemre, mert azok a nyelv fejlődésének egy-egy szakaszát világítják meg. A nyelvnek különböző korokból származó hiteles írott emlékei a nyelvemléke k.1 1 A nyelvemlék szó — úgy látszik — Döbbentei Gábob alkotása a német Sprachdenkmal mintájára, ő használja elsőnek a szót 1833-ban a „Jelenkor” című folyóiratban (II. évf. 2. köt. 794). Használatát ugyanő teszi általánossá, amikor nagy akadémiai kiadványának a „Régi Magyar Nyelvemlékek” címet adja (1838.). Horvát István a Tudományos Gyűjteményben (TudGyűjt. 1835.) még „A Magyar Nyelv régi Maradványai”-ról értekezik. A nyelvemlékek szó latin megfelelője Révai MiKLÓsnál „vetustiora monumenta” (Antiqvitates. 1803. 43).