Szathmári István: Stíluseszközök és alakzatok kislexikona - Az ékesszólás kiskönyvtára 14. (Budapest, 2010)

I

Idegenszerűség 60 Bús donna barna balkonon mereng a bíbor alkonyon. (Babits Mihály: Messze... messze...) Az idegen szavak használatát indokolhatja az is, hogy az idegen szó olykor választékosabb, emelkedettebb hangulatú, mint a magyar megfelelője, például heroikus ~ hősi, gigászi ~ hatalmas, diszting­­vált ~ válogatott. „Örök fényed figyelve, fenséges és planéta...” (Tóth Árpád: Evokáció egy csillaghoz). Máskor meg az idegen szó rosszallóbb, tréfásabb, gúnyosabb magyar megfelelőjénél, például skribler, szejber ~ írnok, náció ~ nemzet, dáma ~ hölgy. A költők képalkotásra is felhasználják őket, például: nagy, álmos dzsungel volt a lelkem s háltak az utcán. (József Attila: Hazám) és alkalmilag kölcsönzött idegen szavakkal is élnek, például: A város peremén, ahol élek, beomló alkonyokon mint pici denevérek, puha szárnyakon száll a korom, s lerakódik, mint a guanó, keményen, vastagon. (József Attila: A város peremén) Végül beszélhetünk az idegen szavak természetes használatáról is, például a tudományos nyelvben, ahol az egyes fogalmaknak igen gyakran ma sincs, és sok esetben érthető okokból nem is lesz ma­gyar neve. Idegenszerűség vagy barbarizmus (ez utóbbi a görög hangután­zó, eredetileg a nem értett idegen nyelvet jelölő szóból): az illető nyelv szabályaitól eltérő szerkezet, szóhasználat, kiejtés. Az efféle nyelvi helytelenségek azonban stílusértéket kaphatnak. Az írók, köl­tők felhasználhatják őket jellemzésre, például Szélházy így beszél Kisfaludy Károly drámájában:

Next