Szűcs Tibor: A magyar vers kettős nyelvi tükörben - Segédkönyvek a nyelvészet tanulmányozásához 64. (Budapest, 2007)
III. Nyelv és kultúra egysége a vers világában
Irodalmunk külföldi recepciójáról - különös tekintettel a költészetre 93 Stephan Hermlin, Franz Fühmann, Günther Deicke, Peter Hacks, Heinz Kahlau, Max Zimmering(vő. Kelemen2005: 213;Bircsák2005: 284-285)."Fazekas(1999)bibliográfiájában hat, Schweikert (2000) bibliográfiájában csak öt németre fordított József Attila-kötet (válogatás) szerepel, ám 2005-ben mindenképpen megjelent a hatodik gyűjtemény is (Muth 2005), ami számszerűen is egyébként valóban kiemelkedőnek tűnik. Ez utóbbi - éppen a századik évfordulóra megjelent - fordításkötet, vagyis Daniel Muth (azaz Báthori Csaba) művének újdonsága és jelentősége többszörös: egyfelől „az eddig hozzáférhetetlen szövegekkel is megismerteti” a német olvasókat (Kelemen 2005: 217), másfelől minőségileg is elismerésre méltó teljesítmény a fordítások gördülékeny ritmikájával és a sztereotípiák leépítésével, amelynek köszönhetően valóban fordulatot hoz a költő német recepciójába: a szocialista költő helyett immár a modem európai költő szólal meg (vö. Rab 2005: 116). A bőséges válogatás fordított szövegei egyébként kitűnően érzékeltetik az életmű belső összefüggéseit is; például azt, hogy a Tiszta szívvel és a Születésnapomra intertextuálisan összefüggenek (vö. Petőfi 1988a: 36-50). A sok elismerő recenzió közül kiemelkedik Hartung (2005) írása, amely avatottan nyugtázza József Attila - végre elérkezett - német (újra)fölfedezését.99 100 3.1.2. A folytonosság jegyében Az imént kiragadott két kitüntetett szelettől függetlenül persze a folytonosság is jellemezte irodalmunk fogadtatásának érintett kapcsolattörténeti vonatkozásait. A magyarolasz viszonylat szempontjából különösen érdekes, hogy „Olaszországban a magyar irodalom iránti érdeklődés felélénkülése az elmúlt két évszázadban mindenekelőtt történelmi eseményekhez kötődik” (Sárközy 2002: 92). Eddig például egy-egy ilyen kiemelkedő szakaszt jelez két magyar forradalom és szabadságharc: egyrészt a Petőfivel kapcsolatban már említett közös nemzeti törekvés és utóéletének XIX. századi időszaka, másrészt pedig az 1956-os forradalom és az eltiprását követő időszak nemzetközi visszhangja, a szolidaritás, amelynek jegyében ismét megnőtt az érdeklődés irodalmunk és kultúránk iránt. Kezdetben „Petőfi és a negyven évig Torinóban élő Kossuth Lajos fokozott itáliai népszerűségére épült a magyar irodalmi művek, mindenekelőtt Jókai Mór, Mikszáth és Herczeg Ferenc műveinek fogadtatása. Jókainak 1870 és 1960 között huszonöt regényét fordították le és adták ki Olaszországban” (Sárközy 2002: 93; vö. Csorba 1998). ' A magyar-olasz kulturális kapcsolatokban, jelesül pedig éppen a századforduló és a XX. század első felének könyvkiadásában központi szerepet játszott Fiume, ahol is a pezsgő kulturális együttélés irodalmunk első kiváló fordítóit kinevelte. „Nekik köszönhető, hogy a századfordulón a két fiumei kiadó (Mochovich, Battara) egymás után jelentette meg olaszul a magyar irodalom klasszikusait... (...) A fiumei fordítók aztán fordításaikkal hamar utat találtak a Monarchia határain kívüli Olaszországban is, ahol a 99 József Attila nagy német (NDK-beli) fölfedezője, a kellő nyelvtudás híján magyar barátaira támaszkodó (nyersfordításokból dolgozó) Stephan Hermlin vegyes műfordításkötetében (1957) - Eluard, Neruda és Nazim Hikmet társaságában - addigi József Attila-fordításai is helyet kaptak (Rab 2005: 112-113; vö. Bircsák 2005: 284). 100 Külön figyelmet érdemel még a költő műveiért régóta lelkesen érdeklődve rajongó kiadó saját írása (Ammann 2004; vö. Rab 2005: 115).