Barabás Tibor: Egy nép nevelői. Arcképek és tanulmányok - Élet és Tudomány kiskönyvtár 12. (Budapest, 1959)
József Attila
A tél vizeiben megmutatkozott, hogy a „kemény szavak” csak következetes szellemeknek adatnak meg s József Attila az volt. A szocializmus, számára nem csak megvalósítandó szemlélet, hanem életének tartalma, formája, lényege lett. A tett filozófiája, amely a világot nem csupán értelmezni, hanem mindenekelőtt megváltoztatni akarja, József Attilát a munkásmozgalomhoz, a Kommunista Párthoz csatolta. Emlékezem a gödi munkásstrand Fészkére. Miként vetette le ott Attila a magány kínzó érzését, miként találta meg a kommunista fiatal munkások körében oktató, nevelő szerepét s azt az áldozni és harcolni tudó fiatalságot, melytől az elnyomott paraszt, a munkás és a megfojtott szellemiség felszabadulását remélte. Az őskeresztény földalatti szektákban lobogott csak így a megváltó tettnek, az emberséges segíteniakarásnak és az önfeláldozásnak az a konok vágya, mely József Attilát is fűtötte. Gyalog ment néni egyszer Újpestre, hogy illegális szemináriumokon ismertesse Marx és Engels tanításait, melyeknek egyik legalaposabb ismerője volt. Az illegális küzdelem közvetlen szolgálattételt követelt s csoda-e, ha túlbuzgó fiatal kritikusai József Attila költészetétől még nyíltabb, propagatívabb forradalmiságot kívántak. A költő nem tudott és nem akart leszakadni a szépség emlőjéről, mert tudta — és ma már ez mindenki előtt világos —, hogy csak a szépség és valóság egymásban élő, termékeny összhangja teremt maradandó művészetet. A költő meghasonlott lelke nem tudta sokáig elviselni az aránytalan küzdelem reménytelennek látszó korszakát. Szemlélete országhoz, világhoz mérte költői feladatát, költészete egy Duna-mellett kivirágzó, nemzetközi szocializmus virágoskertje. József Attila haláláig azt vallotta, hogy a költészet a nép, a világ, az emberiség ügye s hogy a történelem ostroma elől hasztalan akar bezárulni a szív. Nyissuk hát ki, tárjuk ki az em-222