Bartha Gábor - Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben (Budapest, 1973)
VII. fejezet. Mérleg
bői és törvényszerűségekből létrejött kitörése közvetett úton éppen azoknak az erőknek a győzelmét segítette elő, amelyeket meg akart törni. A felkelőket a legjobb szándékok vezették, s az utókor sem vethet szemükre -semmi olyan cselekedetet, amivel árthattak volna a magyar társadalom jövendőjének. Szándékaik visszafelé fordulásáért nem hibáztathatjuk őket, kétségbeesett kísérletük és a tragikus következmények éppen a legtisztább emberi együttérzésre érdemesek. A másik következmény az ország anyagi erejének újabb csökkenése. 6. 1514-től Mohácsig? A jobbágyokat ért anyagi veszteségekről már szóltunk, s valamivel előbb azt is elmondottuk: a főurak is sokat vesztettek e háborúban. A jóvátételi gépezet a nemesi társadalom fékező kontrollja következtében végeredményben a veszteségek nem annyira igazságos, mint inkább a pillanatnyi erőviszonyoknak megfelelő elosztására vezetett, a főuraktól egészen a zsellérekig. A legnagyobb vesztes az államkincstár lett, hiszen a királyi adók nyilvánvalóan még jobban háttérbe szorultak a megsokasodott földesúri követelések mellett. A török elleni védelem lehetőségei tovább romlottak. S ezzel eljutottunk utolsó kérdésünkhöz: 1514 és Mohács összefüggéseihez. Tulajdonképpen nem is volna ez kérdés, hiszen e tárgyban modern történeti irodalmunkban ritka egyetértést tapasztalhatunk. Már Márki Sándor leírta, hogy a felkelés leverésével, az azt követő megtorlással a mohácsi katasztrófa felé indította el az országot a nemesség; „a nemzet zömének a közügyek iránt való elfásulását oly gyorsan követte Nándorfehérvár eleste, a mohácsi csata, hogy a természetjoggal is ellenkező ... (törvények) végzetes hatása iránt, fájdalom, kétségünk sem lehet.” Csak a példa kedvéért idézünk két ma közkézen forgó összefoglaló műből: .. ha a parasztság Magyarországot csak valamennyire is a saját hazájának érezhette volna, az a paraszthadsereg, amely erejét Nándorfehérvárnál egyszer már megmutatta, az ország védelmére újból felsorakozott volna. - Mohácsnál így már csak a bárók mutathatták meg, hogy az ország megvédésére teljesen képtelenek.” „A vereség, a megtorlás megtörte a parasztság erejét. A földesúri bosszú azt az erőt törte meg, amely egykor, 1456-ban végső veszélytől mentette meg az országot. A török ellen fegyverkező paraszthad megsemmisült. A megmaradtakat attól is eltiltották, hogy fegyvert tartsanak. Török támadás esetén az ország nem számíthatott népfelkelésre. Az uralkodó osztály, a rendi kormányzat, a parasztháború megismétlődésétől tartva, nyilván nem is óhajtott többé ilyenekkel kísérletezni. Egyes adatok úgy mutatják, hogy a vezetők, végtelen elvakultságukban, nem is 294