Berend T. Iván: Válságos évtizedek. Közép- és Kelet-Európa a két világháború között (Budapest, 1982)
III. A harmincas évek: különleges gazdasági válság; társadalmi változások; politikai jobbra át; a válság művészete - a művészet válsága
mány / módon a szolga ostobát. / ... Én nem fogom be pörös számat. / A tudásnak teszek panaszt. / Rám tekint, pártfogón, e század: / rám gondol, szántván, a paraszt; / engem sejdít a munkás teste / két merev mozdulat között; / ... S hol táborokba gyűlt bitangok / verseim rendjét üldözik, / fölindulnak testvéri tankok / szertedübörgni rímeit.” A kor és saját élete legkeservesebb periódusában is az értelem, és a pártfogó 20. században az ordas eszmék feletti diadal tudata és racionális hite hatja át ezt a hatalmas életművet, ami mindössze 32 évbe zsúfolódott. E krisztusi korban életét „mint talált tárgyat” visszaadta. Mennyi hasonlóságot mutató életút, mennyi nyomor, milyen hasonlóan korai halál és milyen hasonlóan tudatos, minden áldozatot vállaló azonosulás a várt jobbító társadalmi forradalommal Derkovits Gyula festői pályája. A két művész egymás mellé állítása annál inkább is jogos, mivel meglepő gazdagon bukkannak elő József Attila-i gondolatok Derkovits képein és Derkovits Gyula-i képek József Attila verseiben (egybeeső motívumokra a művészettörténész Aradi Nóra már felhívta a figyelmet). A rövid, tüdővész pusztította életének utolsó fél évtizedében mintegy tucatnyi képpel pályája csúcsára emelkedő Derkovits Gyulánál a harmincas évek Közép- és Kelet-Európájában aligha volt jelentősebb, aligha található egyénibb kép- és színnyelvezet. A realizmus fájába oltott, lehiggadt expresszív-konstruktív modernségével, kifejező erejével és mondanivalójával igazán egyedit és nemzetközi érvényűt alkotott. A kubista és expresszionista egyéniségkeresés évei után 1930 és 1934 között, élete utolsó esztendeiben talál rá arra a gondolati tartalomra alapozott, „feszültséggel teli egyensúlyra”, ami, Németh Lajos pontos megfogalmazását idézve, „magába foglalta az expresszionizmus kompozicionális elveit, a.. . posztimpresszionizmus lírai látásmódját, az expresszionizmus gondolati tartalmakat sugalló szimbolizmusát, a munkásmozgalommal konkrét kapcsolatba került művészet realizmusát és a trecento oltárképeire emlékeztető, áhítatos szín-szimfóniát... Képszerkesztését, formálási módját a kubisztikus és expresszionista megoldások, a konstruktív szerkezet hangsúlya ellenére is végeredményben... klasszikus képépítési normák határozzák meg.”148 Ebben az utolsó festői korszakában képei sajátos tompa fémszínekbe öltöztek, uralkodóvá válik a halvány rózsaszín és az ezüst, ami a reális kompozíciót mintegy felemeli a földről, lebegő, úgyszólván áhítatos fenséget, hitet sugároz. A keserű gondolati tartalom, amit a harmincas évek képei - Éhesek télen (1930), Kenyérért (1930), Kivégzés (1932), Híd télen (1933), Dunai homokszállítók (1934) - hordoznak, munkanélküliségről és munkáról, elnyomásról és kivégzésről, tüntetésről és munkás hétköznapról Derkovits modern új realizmusában, akárcsak Brecht vagy József Attila esetében, túljut egy keserű kor felmutatásán, az egyszerű tiltakozáson vagy leleplezésen. Thomas Mann „római úr”-ának „nem akarom”-ja természetesen Magyarországon is nagyon kevés a válság legsúlyosabb és egyben Gömbös Gyula hatalomra kerülésének félelmetes 1932-es esztendejében, amikor Derkovits megfesti ars poétikájának is tekinthető, de egyben a jelen keservéből a térség jövőjét prófétikus erővel megjelenítő Nemzedékek című képét. Az előtérben piros kötésű könyvet olvasó, kemény vonású munkás (a művész önarcképe), mögötte falitükör, amiben kisgyerme421