Cserépfalvi Imre: Egy könyvkiadó feljegyzései 1945-1963 (Budapest, 1989)

Újjászületik a magyar könyvkiadás

nekünk fáj. A Horthy-rendszer alatt szenvedő magyar munkás­ság, parasztság és haladó értelmiség legigazabb és legkeményebb érzései, legemelkedettebb vágyai kaptak hangot az ő verseiben. A mienk volt, amikor élt, a mienk marad halhatatlanságában is. (József Attila — Lukács György és Horváth Márton előadásai. Szikra, 1946.) Hosszú időn át többször felvetődött a kérdés, ugyan hon­nan ered Révai ellenérzése József Attila iránt? Illetve költé­szete iránt? Nehéz erre a kérdésre megfelelni. Csak a magam tapasztalatából tudok kiindulni. Első beszélgetésünk alkal­mából, 1945 elején — az első szabad magyar könyvnap meg­ünneplésére készültünk — éreztem, hogy József Attila költé­szete iránt elfogult, és észrevettem, hogy nem eléggé tájéko­zott. Ő a kint, az emigrációban elterjedt híreket teljesen készpénznek vette. József Attilát a Moszkvából hazaérkezett írók majdnem mind egységesen elítélték. Azt mondták: itt-ott labilis, fa­siszta ízű verseket fedeztek fel. Számon tartották József Attila múltját, hogy Bajcsy-Zsilinszky Előőrs című lapjánál volt szerkesztő, sőt egyes verseit is megkritizálták. Én nagy meg­döbbenéssel hallgattam mindezt végig, mert itt Pesten ez nem volt köztudott, én sem tudtam, hogy József Attila ilyen megítélésben részesült Moszkvában. Aztán többet hallottam róla, hogy hogy történt, mint történt, valahogy úgy volt, hogy József Attila akkor kizárt párttag volt, Illyés Gyula pedig Moszkvában elfogadott költő, s a Puszták népe íróját sokkal többre értékelték, mint József Attilát. Ez az igazság. És ezért őt hívták meg, és nem Attilát. Révait különösen indulatba hozta az a kijelentésem, hogy József Attila az illegális Magyar Kommunista Párt ellenére lett nagy forradalmi költő. Révai nagyfokú önteltséggel, fölényesen, sőt ironikus tónusban beszélt József Attiláról. Ez a lekicsinylése Ady halálának huszonhetedik évfordulójára írt tanulmányában nyilvánul meg a legjobban, amiben József 26

Next