Egri Péter: Álom, látomás, valóság. Az újabb európai regényirodalom álom- és látomásábrázolásának művészi szerepéről (Budapest, 1969)

I. Álom, látomás és valóság viszonya az 1848 utáni művészetben

lm itt a szenvedés belül ám ott kívül a magyarázat — mutat rá az Eszméletben; Nézd! szólnék, de mit is mondjak ? Meghallgat, de Iegbe lül egy öregre figyel, ki szomorúan mosolyogva őszi esőben lebontott hajjal bolyong — hűvös szelét már én is érzem s megrendülök. El innen, el — Ellenség ő, ellenségünk páralepte szemeivel — nekünk vaskörmével kívül, a hideg kályhán csörömpöl, guggol a gond. — határolja el magát József Attila nem személy szerint Kosztolányitól, még csak — úgy érezzük — nem is Németh Andortól — bár hozzá szól a vers —, hanem a polgári dekadenciától általában (Hová forduljon az ember). „Hűvös szelét már én is érzem”: pontos kifejezés és igaz val­lomás: az Anya című versben a Hová forduljon az ember című költeményben elutasított kép (egy öreg „ki szomorúan mosolyogva őszi esőben lebontott hajjal bolyong”) és a mögötte párolgó hangulat mint József Attila saját képe, saját hangulata él: Az őszi eső szürke kontya arcomba lóg, zilálva, bontva. (Anya, 1934) Az ellenpontozásnak ez a dialektikája, a valóság objektivitásának a költői ábrázolásban végső soron való érvényesülése mutatja iga­zán József Attila költői egyetemességét, melynek viszonya a kor­társi költészethez az egész viszonya a részhez. A valóságnak darabokra töredezése, a művész törekvése az egység költői megteremtésére az újabb művészet jellegzetes 3* 35

Next