Fajcsek Magda - Szende Aladár: Miről vallanak a magyar szavak? (Budapest, 1966)

IX.

Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes lénynemlakta Éj... Milyen sejtelmesen idézi fel ez a szó az ősi elemet, amely a világot kihordta és megszülte — a költemény szerint. Az éjtszaka > éjszaka változatait az idézhette elő, hogy az észak világtájnak ugyanakkor megjelenő éjszak alakjával egyenlítették ki. Ennek előtagja azonos az éj szóval. Régen é í változata is volt: ez van meg még ma is a nyelvjárási éccaka és íccaka szavakban. Így már érthető az észak alak: a sötétség és hűvösség égtája. Hadd említsük meg itt azt a furcsa játékot, amelyet a nyelvújítás vitt véghez: a dél és az éj szó összerántásából készült a delej szó a mágneses erő jelölésére. Már elavult ugyan, de szép hangzása révén a költészetnek kifejező szava maradt: Hol vagy ma, kedves ? Vadmacska-szemed zöld deleje ég-e ? (Kosztolányi Dezső) HÉTFŐTŐL VASÁRNAPIG A hét — mint tudjuk — nemcsak számnév, hanem főnév is: ’egymásra következő hét napból álló időtartam’. Tehát nem véletlenül egyezik a szám és az időtartam elnevezése. A hét napból hat: hétköznap, a hetedik pihenő: vasárnap. Az idő állandó haladását a hét napjainak körforgása a munka és pihenés érzékelhető és egészségóvó ritmussal tagolja. Ma már nem úgy, ahogyan József Attila a szegény emberről írta: Köznapokon ott van a dologba, várt szombatját száz gond nyomorítja s ha vasárnap kedvét megfordítja, akkor máris hét jő szomorít ja. 171

Next