Forgács László: Ünnep után. Petőfi Apostola és a Márciusi Ifjak világnézete (Budapest, 1960)

VI. A gondolati költemény

Nekem többé nem kell az élet, Mert célját élveszítém; Te voltál célja életemnek, Te általad s te érted éltem, Szerelmem istenasszonya. Te egymagad voltál valóság; A többi? az emberiség, szabadság, Ez mind üres szó, puszta ábránd, Melyért bolondok küzdenek. Te egymagad voltál valóság; Szerelmem istenasszonya!” Jól mutatja ez a monológ a költőiség romantikus har­móniáját a tudatossággal. Csak olyan szemlélet igényel­heti ezt a formaelegyedést, az érzéki kép átváltását di­­rekt-gondolatba, a pőre gondolat átcsapását az eszme köz­vetlen szimbolikus megszemélyesítésébe, amely ellent­mondásos módon értelmezi a történelmi valóságot. A for­mai metamorfózis ahhoz a gondolatalakuláshoz hasonul, amely a valóságos elszigetelődés és az ellenforradalmi tá­madás lehetőségéből indul ki, de nem-reális tájékozott­sága miatt szélsőséges voluntarizmusba torkoll. Ezért uralkodnak el a nép pálfordulása utáni hős önkifejezésé­ben a romantikus alanyiságnak immár Petőfin túl, Vajda és Ady irányába mutató jegyei. De Az apostol poézisé­­nek igazi irodalomtörténeti horderejét nem a magányos­ság-líra előkészítése adja. Az apostol egyik legfontosabb elődje a gondolati szintézist és a tárgyilagos lírát harmo­nikusan „megszerkesztő” József Attila költészetének. A nagyvárosban nyomorgó, szenvedő, nem alkuvó magá­nyos értelmiségi forradalmár lírai arculatának megmin­tázásával Petőfi a szocialista József Attila őse. 226

Next