Fügedi Erik: Uram királyom… A XV. századi Magyarország hatalmasai (Budapest, 1974)
A főurak
Igazán nem a főurakon múlt, hogy Hunyadi megválasztásának sok szempontból előnyös hatása volt. Vagyona és hatalma szépen gyarapodott. I. Ulászló alatt királyi adományokban részesült, és az uralkodó azt is megengedte, hogy az erdélyi vajda tisztéhez tartozó uradalmak jövedelmét élvezze. 1449-ben már 11 vár, 39 mezőváros és 750 falu ura volt, kezében voltak az erdélyi királyi jövedelmek. A birtokok túlnyomórészt Erdélyben és a Tiszántúlon feküdtek, legalább az országnak ebben a harmadában rend volt, mert a Felvidék továbbra is Giskra, a Dunántúl déli része és a horvát területek továbbra is a Cillei-Garai-liga kezén maradtak. Az interregnum alatt a bárók vezették az országot. Nem csoda, hogy társadalmi téren tulajdonképpen semmiféle számottevő változást nem tapasztalunk a korábbi állapotokhoz képest, sőt a legfelsőbb réteg még zártabbá vált. Az újonnan felemelkedő egyének sorsa nem változott; semmi valószínűsége nem volt, hogy fiaik bárói tisztet fognak betölteni. Az országos méltóságok viselői változatlanul zárt kört alkottak, nem volt király, aki a kört bővítette vagy szétzúzta volna. Az egyetlen lényeges változást Hunyadi János kormányzósága jelentette. Nemcsak új ember volt az arisztokraták között, de hatalmat is szerzett. Rokoni kapcsolat nem alakult ki közte és a bárók között, bár László fia már eljegyezte Ciliéi Ulrik lányát, s az is biztos volt, hogy Hunyadi pályája nem szakadhat meg, már csak az egyre növekvő török veszély miatt sem. V. László tényleges uralma alatt a Ciliéi Ulrik vezette liga mindent megtett Hunyadi megbuktatására, de nyíltan csak a nándorfehérvári hős halála után (1456) léphetett fel. A Ciliéi és Hunyadi párt összecsapása közismert, s itt csak arra kell felhívni a figyelmet, hogy a vesztes mégis a Ciliéi párt volt, mert Ulrik halálával egyetlen tehetséges politikusát vesztette el. A fenti, bizony fárasztó részleteket Mátyás uralmának előzményeként mondtuk el, s összefoglalásként azt kell hangsúlyoznunk, hogy Mátyás öröksége igen súlyos volt. Tagadhatatlan, hogy hatalmas vagyont örökölt, családjának 22 vára az ország birtokosainak élére helyezte, az ő magánhadsefege volt a legnagyobb és legharcedzettebb, de ez nem biztosított döntő fölényt a főurakkal szemben. Újlaki Miklós - Mátyás megválasztásának hatására - Garaiékhoz csatlakozott, ez a két család 31 várat mondhatott magáénak, nem is szólva a Szécsiek, Szentgyörgyi Grófok, Frangepánok birtokairól, jövedelméről és erejéről. A látványos megválasztás után ugyan az ország legnagyobb birtokosa a király lett, de a helyzet most megfordult, várai a főúri kézen levő váraknak kereken egytizede volt. Még jóval később, 1464-ben is ez az arány: a főpapok és főurak serege 12 000, a királyé csak 2500 zsoldosból áll, s ezekhez a számokhoz még azt is hozzá kell tenni, hogy Újlaki Miklós egymaga 3000 főnyi sereggel rendelkezett. Az objektív erőviszonyok sem mutatnak rózsás képet, a főurak magatartása még kevésbé, s ezen a téren nem volt különbség az ellentábor nagyurai és Mátyás nagybátyja, Hunyadi László kivégzése óta a Hunyadi ház tényleges feje, Szilágyi Mihály között. Szilágyi pályáját a várnai csatában kezdte, élete javát az interregnum tette ki, nem csoda, hogy Mátyás számára a trónt szabályos főúri ligával, a 183