Gerskovics, Alekszandr: Az én Petőfim. Cikkek és tanulmányok (Budapest, 1979)
II. Élő klasszikusok
azok szerették és tisztelték, akik személyesen ismerték, hanem már a harmincas évek elején a munkások, ifjúmunkások ezrei. Forradalmi költészete már akkor egy nemzedéknyi ifjúmunkást nevelt, emelt fel a szocialista kultúrához, s nem keveset közülük a szocialista kultúrán keresztül a kommunista mozgalomhoz, a párthoz.”19 Kádár Jánosnak a költő emberi vonásait felvázoló tanúságtétele különösen abban a vonatkozásban értékes, hogy cáfolja benne a József Attila költészetének és személyiségének zárkózottságáról időről időre felbukkanó legendát. Az emlékező elmondta: „.. .amikor olvastuk József Attila egyik, téves nézeteket tartalmazó cikkét, haragudtunk rá a cikk politikai hibái miatt, hallottunk más hibáiról is, ez fájt nekünk - mégis ragaszkodásunk hozzá, szeretetünk iránta minden évben jobban növekedett. .. .Ki írta meg még rajta kívül magyar nyelven úgy, mit érzett és élt át a Horthy-fasiszták börtönében a kommunista mozgalom harcosa, mint ő megírta a Lebukott című versében? Senki sem. Ezért volt az, hogy akkoriban hozzánk, ifjúmunkásokhoz, kevés ember és egy költő sem állt olyan közel, mint éppen ő.”20 A Lebukott című vers, amelyre Kádár János is utal, az 1930- as tüntetés napjaiban keletkezett21, és a magyar forradalmi költészet klasszikus remeke. Cikkünk szempontjából azért is érdekes, mert néhány sorában rendkívül tömören foglalja össze József Attila viszonyát a szovjetek országához mint a prolatáriátus forradalmi harcának egyetlen támaszához. Idézzük ennek a költeménynek kezdő és záró sorait (a művet egyébként David Szamojlov fordította nagyszerűen orosz nyelvre): Megvallattak, hogy vérzett a húsúnk, Elvtársunk, ki még sétálsz, mint a fény, gondolj reánk... 127