Halász László: Művészet és pszichológia - Gondolattár 23. (Budapest, 1964)
A művészi tehetség
ményei. Platón Phaidrosäban a nagy költői művet szent őrületnek, istenek sugallatának tartja. Kétségtelen, a nagy művészek között nem esik nehezünkre olyanokat találni, akik kóros lelki alkatúak voltak, sőt olyanokat sem, akik tébolydában fejezték be életüket. Gondoljunk hirtelenében Schumannra, Tassóra, Swiftre, Lenaura, E. T. A. Hoffmannra, Van Gogh-ra — avagy Vörösmartyra, Munkácsyra, József Attilára. A művész mégsem mindig skizofréniás vagy ahhoz hasonló. Egyes esetek nyilván nem szolgálhatnak tudományos általánosítás alapjául. Emellett a skizofrénia korántsem egységes tünetcsoportú elmebetegséget diagnosztizál. Ezért e megjelölésnek gyakran még analógiás használata is felületes, s igen keveset mondó. A daimon-teória pedig sokkal inkább a művészre s munkájára vonatkozó pszichológiai ismeretek — egyébként adott korban természetes — hiányának s ugyanakkor a művész tehetsége iránti korlátlan csodálatnak, mintsem a kettős személyiség elméletének bizonyítéka. A régiek valójában teljes tájékozatlanságuk miatt tartották az alkotást istentől vagy ördögtől eredő megszállottságnak, a művész kóros megkettőződésének. Más kérdés, hogy a művész érzékeny s ezáltal könnyebben sérülő idegrendszerét átlagostól eltérő életmódja és tevékenysége, a hatalmas szel-82