Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
Fények a sötétség századaiban
pengét hosszadalmasan edzették. Vérszénbe ágyazva levegőtől elzártan hevítették: felülete megkeményedett, belseje szívós maradt. Az ilyen penge rugalmasan meghajolt, de nem tört. A munkaigényesség miatt az ilyen penge rendkívül drága volt, egész marhacsordákat kellett egy kard áráért eladni. A huszadik század elején is gyártottak „damaszk” csövet vadászpuskákhoz. Később az acél ötvözésével a bonyolult, drága eljárás feleslegessé vált. A nehéz tárgyak kovácsolásához szükséges farkaskalapácsok vízikerékkel dolgoztak. A kerék tengelyéből bütykök álltak ki, ezek forgáskor beleakadtak a kalapácsnyélbe, megemelték, s kiakadva a kalapács lezuhant az üllőre. A kalapács német neve Hammer, azért a kalapácsművet is Hammernek, magyarosan hámornak mondták. A vasverő kalapácshoz hasonlóan dolgoztak a régi hántoló malmok és a puskapormalmok előtörő berendezései, a gyapjúszövetet kallózó malmok is. Kovácsolással ágyúcsöveket is készítettek. A bécsi Arzenál tüzérségi gyűjteményében egy óriási mozsár igen tanulságos képét nyújtja a középkori kovácsművészetnek. A hatalmas kővető mozsarat a következőképpen készítették. Először a mozsárcső hosszának megfelelő hosszúságú vasszalagokat kovácsoltak. Ezután tölgyfából faragott hengerre rakták a szalagokat, s azokat a farönkön összekovácsolták. így lassanként kialakult a „bélcső”, amire újabb szalagokat vertek, és kívülre négyujjnyi széles vasgyűrűket húztak. A külső gyűrűkön fülek vannak a szállítás és Régi vasverő (hámor) Siegerlandban 95