Komlós Aladár: A magyar költészet Petőfitől Adyig (Budapest, 1959)
1880-1906
MIKOR A SZELLŐ SIR... Mikor a szellő sir Keresztül a tájon: Mintha az én lelkem sima A nagy rónaságon! Mikor a virág hull Csöndesen a fáról: Mintha hullna, hulladozna Hervadó orcámról! Mikor a harang szól: Mintha nekem szólna! Mintha engem fektetnének Már a koporsóba! Néha, ritkán, megesik, hogy Pósa felnőttnek érzi magát. Olyankor Kossuth-párti verset ír, nótát a kivándorlás ellen, az új ruhaviselet divatja vagy az új költői irányzat ellen: „Ha költő vagy, ne turkálj a szemétben! Ne légy, ne légy szemétdomb dalnoka!” Lírájában nemcsak megszólalt a szellemi igénytelenség, kiskorúság, problémátlanság, hanem ezt önmagával megelégedetten úgy is mutatta fel, mint a tisztalelkűség és magyarosság eszményét. Versei hazafias optimizmusát persze már az első világháború napok alatt szétrombolta. Míg a népnemzeti irány felnőtt és művelt magyarok programja volt, Pósa a falusi óvodások lelkületét glorifikálta és állította példaképül a nemzet elé. Nem csoda, hogy a Budapesti Szemle nem vállalta ezt a kétes gyermekét és az Édesanyámat kegyetlenül bírálta meg. Isaac Babel orosz író szerint a banalitás ellenforradalom. Hozzátehetjük, hogy az együgyűség kultusza még inkább az. József Attila azt írta: En egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani. József Attila úgy értette ezt, hogy magasabb színvonalon fogja oktatni népét. Pósa óvodás fokon tanította. 249