Nagy Dezső: Magyar munkásfolklór (Budapest, 1987)
X. Forradalmi és munkásdalok a nagyvilágban
X. FORRADALMI ÉS MUNKÁSDALOK A NAGYVILÁGBAN (Nemzetközi kitekintés) Rendelkezésünkre áll a nemzetközi munkásdalkutatás bibliográfiája (Voigt, 1968), amely mintegy ezernyi tételével a munkásdal, a munkáshagyomány iránti élénk érdeklődést tanúsítja. A tőkés országokban máig élő, fejlődő és alakuló a munkásdalköltészet: napjainkban is születnek tiltakozó (protestáló) dalok és munkásballadák (lásd például a VI. fejezetben a Tyni Newmann balladát). Mivel témaválasztásunk a magyar anyagra korlátozódik, így a továbbiakban a világ különböző tájairól csak néhány részletet mutatunk be a legismertebb munkás- és forradalmi dalokból és balladákból. Bár e nemzetközi daltermésben egyre nagyobb szerep jut a hivatásos szerzőknek, „... a folklór sem válik szükségtelenné, mert a munkásdal egyik sajátossága, hogy a hivatásosság magas fokán született dalokból is alakít folklorisztikus változatokat, akár a Marseillaise-tői vagy a Munkás gyászindulótól kezdve Reinitz vagy Arma Pál dalaiig... Az utóbbi vonal a XX. századi proletárforradalmakat, a kommunista pártok létrejöttét követően erősödik meg, amikor a munkás kulturális tömegmozgalom is új szintre lép (pl. Szabó Ferenc, Arma Pál, Vándor Sándor, Kuti Sándor; a költészetben maga József Attila is!).” (P-M 1968: 12. Előszó. Arma Pál így nyilatkozott: „Noha a munkásharcok legintenzívebb szakaszaiban forradalmi tömegdalokat a munkásság maga is költ (Carmagnole, Varsavianka stb.), nem okvetlenül szükséges, hogy a forradalmi zeneköltészet zenei elemei föltétlenül proletár eredetűek legyenek...” (Arma, 1934: bevezető.) Voigt Vilmos a munkásdal esztétikai értékelésével kapcsolatban ezeket írta: „.. .a munkásdalkincs egészében nem kereshetünk folklórt, éppen 279