Pomogáts Béla: Radnóti Miklós - Nagy magyar írók (Budapest, 1977)
Tajtékos ég
és az elmélkedés formája lett. Nemcsak az alkalomnak szólt, nemcsak a megbecsült mester vagy a szeretett barát távozását siratta, hanem a szellemi örökséggel, a morális hagyatékkal is számot vetett. A búcsú és a számvetés szólalt meg az Ady Endre halálára írott siratókban, Tóth Árpád Nézz ránk, Ady Endre, Juhász Gyula Adyra gondolok című verseiben, vagy József Attila későbbi Ady emlékezete című költeményében. Radnóti búcsúversei is számvetéssel egészítették ki a gyász komor hangulatát. A személyes végzet mögött feltetsző történelmi tragédiára utaltak, és költőjük személyes sorsát latolgatva mutattak rá arra a veszélyre, amellyel a fasizmus fenyegeti a kultúrát és a szellem embereit. A veszteségek egyre személyesebbek voltak, s a halál a háború és a fasizmus karján érkezett. García Lorca, József Attila, Bálint György és Dési Huber István kényszerű pusztulása, meggyilkoltatása nem hagyott kétséget afelől, hogy Radnóti Miklós végzetét is hamarosan a gyilkos erőszak szabja meg. Barátai, általában a költők halálában jelképes figyelmeztetést látott ő maga is; figyelmeztetést és törvényt, amely őneki szól, amely rövidesen rajta is beteljesedik. „Pásztori Múzsa, segíts! úgy halnak e korban a költők . .. / csak ránkomlik az ég, nem jelzi halom porainkat” - hangzott a Harmadik ecloga. A költőhalál, az írástudók legyilkolása a fasizmussal fertőzött korszak logikájának törvényszerű következménye lett. García Lorca vagy József Attila korai pusztulása, az agyonlövetés és az öngyilkosság a fasiszta erőszak korában „természetes halál”-nak tetszett Radnóti előtt. József Attila hátrahagyott verseihez írott tanulmányát 1941 novemberében a következőkkel fejezte be: „A tiszta és mindig világosságot áhító lelken törvényszerűen teljesedett be a sors. Megalázó szegénységben élt, 158