Simon István: A magyar irodalom (Budapest, 1973)
20. József Attila és kora
20. József Attila és kora Az előző fejezetben hangsúlyozott bartóki magatartás, sőt bartóki út - mely az elmúlt két évtizedben a művészetfelfogás értelmében szinte külön kategória lett - nem véletlen hatott olyan kiváló proletárszármazású költőre, mint József Attila. Magyarországon ma kettejük alkotói magatartása és életműve a példa. A fiatal művésznemzedékek egyértelműen vallják őket mesterüknek. A fasizálódó hatalom ellen tanúsított hajlíthatatlan, kemény művészi és emberi magatartásukat legalább annyira becsülve, mint csodálatos művészi teljesítményüket. Szembeszegülésük a kor tébolyult áradatával, a bartóki meg nem alkuvás az emberek százezreit erősítette az emberi helytállásban. József Attila életművének is jelentős részét teszi ki antifasiszta tematikájú verseinek sora; jóllehet a kimondottan antifasiszta mondanivaló áttételesen, magas művészi szintézisben, vagyis a líra sajátos eszközéivel fejeződött ki leginkább. A költő az ember jól alakítható érzelemvilágára is apellált, a szocialista humánum elve alapján. Ez utóbbi köti össze az európai szellem legkiválóbbjaival, közülük nem eggyel a személyes ismeretség révén is. Emlékezetes életrajzi mozzanata a Thomas Mann-nal való budapesti találkozása 1937 telén. A nagy német írót verssel üdvözölte volna, de a rendőrség betiltotta a felolvasást. A vers azonban nem veszett el, hamarosan nyomtatott formában agitált, s nevelte a versolvasó közönséget, elsősorban a háború alatt eszmélkedni kezdő fiatalságot [640]. Ki volt hát József Attila, a rövid életű és mégis halhatatlan ember, azaz poéta? Amikor könyvünk elején a magyar irodalom koronkénti fő mondanivalóját - a haza, nemzet, osztály - egy-egy fogalommal, il291