Sőtér István: Tisztuló tükrök. A magyar irodalom a két világháború között (Eszzék, tanulmányok) (Budapest, 1966)
Második rész: A jelen, mely a múltnak is részese
teljesítményeit szemrehányón és vádolón állítja szembe egyéb, művészileg jelentős, de éppen nem forradalmi alkotásokkal. Petőfi, Ady és József Attila hagyománya Révai koncepciójában sohasem szolgált indokul arra, hogy jegyében elítéljék, elvessék Arany, az Ady-kortársak, illetve József Attila jelentős költőtársainak életművét. Kétségtelen, hogy valamikor megfigyelhettünk ilyen törekvéseket is, de ezekre nem Révai koncepciója, hanem egyes irodalmárok túlbuzgalma vagy belső bizonytalansága adott csak ösztönzést. A magyar irodalom forradalmi hagyományainak felmutatásával, tudatosításával Révai József olyan forrásokat kívánt megnyitni, melyekből olvasók és alkotók nemzedékei meríthetnek eszmei, erkölcsi tisztulást, — s melyekből az igazi hazaszeretet, az igazi nemzetköziség friss vizei buzognak. De nem hallgathatjuk el, hogy e hagyományok gyakorlatba vitelénél maga Révai is szembekerült néha tulajdon helyes elméletével. Azt a tételét, mely szerint az új, a szocialista költészetnek nem Ady és nem is József Attila útját kell folytatnia, hanem „az alkotási módszer, a stílus demokratizmusában” vissza kell kanyarodnia Petőfi Sándorhoz: csak aggodalommal fogadhattuk. Ez a tétel arról tanúskodott, hogy pályájának egy bizonyos szakaszán Révai gondolkodásában is kialakultak dogmák, merevségek. Hisz nyilvánvaló, hogy Adytól, és még inkább József Attilától éppoly demokratikus ábrázolásművészetet lehet tanulni, mint Petőfitől, s akármily nagy költő volt is Petőfi, művészetének formai örökségét hiba lett volna kizárólagos kánonná avatni. Az idézett tétel a magyar költészet forradalmi hagyományainak veszedelmes összeszűkítését jelentette. Mégis, Révai életműve a József Attilával foglalkozó írásokkal zárul. Méltóbb lezárást nem is várhattunk volna, s ezek a tanulmányok, Révai gondolkodói becsületességének bizonyítékaiként, József Attilát olyan költőként mutatják fel, akinek útjáról a mai költészetnek letérnie többé nem szabad. Ezek a József Attila-tanulmányok jóváteszik szerzőjük korábbi átmeneti visszahőkölését attól a forradalmi hagyománytól, melyet épp ő mutatott föl, ő emelt példává és eszménnyé. A magyar irodalom forradalmi hagyomány-vonalának felmutatása, kidolgozása egyben annak a kulturális forradalomnak eszmei alapvetését is jelentette, melynek eredményei ma oly biztatóak és szembeszökőek. Ennek a kulturális forradalomnak elindításában, vitelében oroszlánrésze volt Révai Józsefnek, s születő, szociahsta társadalmunk kulturális szomja, a közművelődés emelkedése, a könyv-447