Szűcs Jenő: Nemzet és történelem. Tanulmányok - Társadalomtudományi Könyvtár (Budapest, 1974)
Nép és nemzet a középkor végén
nekmozgalmakba, hazánkban az 1430-as években a Délvidéken kialakult huszita tanokba nyúlik vissza, amelyeket az inkvizíció teljesen kiirtani nem volt képes, sőt minden jel szerint 1514 táján újból hatóerővé váltak. Közismert, hogy a huszita bibliafordítók magyarra ültették át az Ótestamentum könyveit is, köztük a zsidó nép sorsából levonható analógiákra különösen alkalmas Makkabeusok történetét is; részletek belőle az ún. Bécsi kódexben maradtak fenn. A magyar husziták lejegyzett tételei közt éppúgy ott szerepelt az „isten népe” motívum, ahogy (könyvemben röviden vázoltam) a „kiválasztottság” gondolata mozgatta bizonyíthatóan 1456 keresztes parasztjait Nándorfehérvár védelmében, majd a kirobbanni készülő - de még parazsában elfojtott - lázongásban, s ahogy majd (mint még alább viszszatérünk rá) ugyanez az eszme mozgatja 1514 keresztes parasztjait Buda alól Temesvár felé menetelésükben - egyidejűleg a török és a nemesek ellen. Hasonlóképpen kimutatható már 1470 körül - egyelőre még persze éppígy nem „nemzeti” színezettel - a khiliasztikus fogantatású „bűnbeesés-tan”, éspedig Magyarországon kívül is, a latin kereszténységnek éppen azokon a tájain, ahol a török kérdés egyszersmind belső társadalmi problémákat bolygat meg (például Stiriában, Karintiában és Krajnában), s a hanyatló középkor kereszténységének általános válsághangulata az Apokalipszis misztikáját e konkrét kérdésekre vetíti ki. A nálunk is elterjedt nézeteket e témáról éppen az a Laskai Osvát foglalta össze első ízben 1498-ban kinyomtatott Sermones Dominicales című művében (Sermo 123), akinek szerepe az alább mondandók szempontjából különösen érdekes. Eszerint az eljövendő Antikrisztus már ekkor a törökkel azonosult; a törökök foglalásai a világvége közeledtének, éspedig igen közeli eljövetelének jelei közé tartoznak! A moralizáló teológiai magya-570