Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)
Művészetről - művészekről
sem következett be. A vers szövegverssé válva, új fejlődésnek nézett elébe, virágzott, virágot hajtott a magányos olvasók körében. De az új fejlődéssel párhuzamosan addig nem látott, új típusú lehetőségek nyíltak meg az előadóművészet előtt is. Az emberi művelődésnek ebben az időszakában magányos olvasmány is már a vers. Csak magányos olvasmánnyá azonban a társadalmi fejlődés hanyatló periódusaiban válik, amikor egyénieskedő módon, a magányosság pózában tetszeleg maga a költő is. A költészet nagy korszakainak azonban mindig megvannak a kiemelkedő előadóművészei. Midőn jelentős kérdéseket vet fel a történelem, s a költészet méltó módon válaszol a problémákra, jelen vannak az előadóművészek. Elégedjünk meg a hazai példával - bár idézhetnénk külföldit is -, Petőfi korának ugyanúgy megvannak a nagy verselőadói, mint Arany János idejének, Ady Endréének szintúgy, mint József Attiláénak. Nem véletlenül, s még csak nem is valami elméletieskedő szándékkal szólok mindezekről. Szólok azért, mivel Major Tamás előadóművésszé fejlődése, útja az utóbb mondottakat példázza. Közel két és fél évtizedes verselőadói pályája, stílusa, versmondási gyakorlata a felszabadulás előtti munkásmozgalomhoz kapcsolódik, s azon belül a munkásosztály költőjének, József Attilának az alkotásához. A munkásmozgalom és a belőle nőtt költő példája... Olyan kohó ez, amely teremtő erővel formál, alakít; embert, emberi magatartást és vele eggyéolvadva, tőle elválaszthatatlanul: stílust. A Horthy-fasizmus utolsó fél évtizedében, a magyar nép legjobbjainak kérdéseire, a közvetlen politikai tevékenység mellett, irodalmi rendezvényekkel, a költészet hathatós eszközeivel is válaszolt a mozgalom. Ezeken az irodalmi esteken fejlődött kiemelkedő verselőadóvá Major Tamás, az akkor még fiatal színész, legnagyobb költőink alkotásait tolmácsolva a nemzeti függetlenségről, a szabadságról, megszólaltatva azokat az aiszóposzi nyelven fogalmazott verseket is, amelyekben felvillantak már a munkásosztály hatalomra jutásának csillagai. Az ő Vasas székházbeli verselőadásain, majd a 40-es évek elején az illegális párt irányította - azóta ellenállási esteknek nevezett - rendezvényeken előadói repertoárjának alapanyaga is szükségszerűen kialakult. Kell-e mondanom, hogy ebben a repertoárban nem lehetett más költő a középpont, mint az a József Attila, 252