Tolnai Gábor: Örökség és örökösök. (Kazinczytól máig) (Budapest, 1974)

Művészetről - művészekről

sem következett be. A vers szövegverssé válva, új fejlődésnek nézett elébe, virágzott, virágot hajtott a magányos olvasók körében. De az új fejlődéssel párhuzamosan addig nem látott, új típusú lehetőségek nyíltak meg az előadóművészet előtt is. Az emberi művelődésnek ebben az időszakában magányos olvasmány is már a vers. Csak magányos olvasmánnyá azonban a társadalmi fejlődés hanyatló peri­ódusaiban válik, amikor egyénieskedő módon, a magányosság pózá­ban tetszeleg maga a költő is. A költészet nagy korszakainak azon­ban mindig megvannak a kiemelkedő előadóművészei. Midőn jelen­tős kérdéseket vet fel a történelem, s a költészet méltó módon vála­szol a problémákra, jelen vannak az előadóművészek. Elégedjünk meg a hazai példával - bár idézhetnénk külföldit is -, Petőfi korának ugyanúgy megvannak a nagy verselőadói, mint Arany János idejé­nek, Ady Endréének szintúgy, mint József Attiláénak. Nem véletlenül, s még csak nem is valami elméletieskedő szándék­kal szólok mindezekről. Szólok azért, mivel Major Tamás előadó­­művésszé fejlődése, útja az utóbb mondottakat példázza. Közel két és fél évtizedes verselőadói pályája, stílusa, versmondási gyakorlata a felszabadulás előtti munkásmozgalomhoz kapcsolódik, s azon be­lül a munkásosztály költőjének, József Attilának az alkotásához. A munkásmozgalom és a belőle nőtt költő példája... Olyan kohó ez, amely teremtő erővel formál, alakít; embert, emberi magatartást és vele eggyéolvadva, tőle elválaszthatatlanul: stílust. A Horthy-fasizmus utolsó fél évtizedében, a magyar nép legjobb­jainak kérdéseire, a közvetlen politikai tevékenység mellett, irodalmi rendezvényekkel, a költészet hathatós eszközeivel is válaszolt a moz­galom. Ezeken az irodalmi esteken fejlődött kiemelkedő verselőadó­vá Major Tamás, az akkor még fiatal színész, legnagyobb költőink alkotásait tolmácsolva a nemzeti függetlenségről, a szabadságról, megszólaltatva azokat az aiszóposzi nyelven fogalmazott verseket is, amelyekben felvillantak már a munkásosztály hatalomra jutásá­nak csillagai. Az ő Vasas székházbeli verselőadásain, majd a 40-es évek elején az illegális párt irányította - azóta ellenállási esteknek nevezett - rendezvényeken előadói repertoárjának alapanyaga is szükségszerűen kialakult. Kell-e mondanom, hogy ebben a reperto­árban nem lehetett más költő a középpont, mint az a József Attila, 252

Next